XI. Bálványosi Huszárakadámia

Az idén rendhagyó módon a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson került sor a hagyományos Huszárakadémia megszervezésére 2024. január 20- 21. között. A helyszínváltoztatásra azért volt szükség, mert az elmúlt évek során helyszínül szolgáló bálványosfürdői épületet tűzbiztonsági problémák miatt a tűzoltóság bezárta. Mindez szilveszterkor történt, mikor más részletek mellett rendezvényünk dátuma is régen meg volt hirdetve különböző fórumokon, határon innen és túl. A kialakult különleges helyzetben gyorsan kellett döntenünk, hogy mitévők legyünk. Végül arra az elhatározásra jutottunk, hogy egyesületünk (Székely Virtus h.ő. Egyesület) tagjai új helyszínt fogunk keresni a rendezvény megtartására. A lehetőségek közül az árkosi Szentkereszty kastély udvarán található hotel és vendéglő mellett döntöttünk.

Az új helyszín végülis megfelelőnek bizonyult: Kaposvártól Kézdivásárhelyig, két tucat katonai hagyományőrző csapat képviseltette magát rendezvényünkön. A gyakorlati és elméleti jellegű előadások váltakozása megfelelőnek bizonyult a hallgatóság figyelmének fenntartására. Nagy érdeklődésnek örvendett a kilenc előadó „produkciója”, élen Prof. Dr. Csikány Tamással, akit Berberovics István és Farkas Tibor tűzszerészek követtek. A sor v. Préda Barna néprajzkutatóval, v. Nagy Zoltán történésszel, dr. Kádár László állatorvossal, Kádár Barna lovas edzővel, Dr. Vass László h.ő. ezredessel, Horváth Domokos h.ő. törzsörmesterrel és Csontos János h.ő. huszárkapitánnyal folytatódott. Az esti lelkes együtt éneklés is magáról beszélt: talán már pirkadni is kezdett keleten az ég alja, mikor véget ért...

Szombaton este megtörtént a hagyományos programismertetés, ahol az egyesületek nyilvánosan bejelenthették egymásnak az általuk szervezendő rendezvények programját és időpontját. Katonai hagyományainkhoz híven, vasárnap a program istentisztelettel kezdődött, az árkosi unitárius esperes úr celebrálásával.

Összességében a rendezvény sikeresnek volt mondható: köszönhetően az MHKHSZ segítségnyújtásának, előadóink áldozatos munkájának, bajtársaink huszáros bevállaló készségének, mert az utolsó percben történt helyszínváltoztatás ellenére is nagy számban tisztelték meg rendezvényünket, a helyszín tulajdonosainak és nem utolsó sorban a Székely Virtus h.ő. Egyesület tagjainak tisztes helytállásának. Köszönet érte mindenkinek!

Kádár László
ĥő. huszár alezredes
Székely Virtus h.ő. Egyesület

XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
XI. Bálványosi Huszárakadámia
Címkék