Fotóalbumok

Honvéd toborzók a Budavári Palotában (fotó: Pető István)

Szövetségünk tagegyesületei március 15-én a Budavári Palota területén, a Csikós udvarban és a Királyi Lovardában is teljesítettek szolgálatot.

Regionális gyalogsági kiképzés Budakeszin (fotó: Budai 2-ik Honvédzászlóalj)

Az év első jelentős eseményére, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség év eleji regionális hagyományőrző gyalogsági kiképzésére február 17-én szombaton került sor Budakeszin.

Utolsó Huszárok Emléktúra, 2024

Idén 10. alkalommal rendezte meg a Csákvári Lovasbarátok Köre Egyesület a Kotló hegyi megemlékezést, amelyben az 1945 januárjában lezajlott csatára emlékeztünk.

XI. Bálványosi Huszárakadámia

Az idén rendhagyó módon a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson került sor a hagyományos Huszárakadémia megszervezésére 2024. január 20- 21. között

Magyar hagyományőrzők a Népek Csatájában

A Sorgyalog Hagyományőrző és Kulturális Egyesület októberben Lipcsébe kapott meghívást, ahol az 1813-as, „Népek Csatájaként” elhíresült ütközetet élesztették újra egy kétnapos rendezvény...

Híradás a „VÉRTES” Egyesületről

Az idei nyáron két nagyobb szabású rendezvényen szerepelt a „VÉRTES” egyesület középkori csapata.

Szőregi csata - Hadtörténeti nap

Az 1849. augusztus 5-ei szőregi ütközet 174. évfordulójának alkalmából, hosszú évek kihagyása után, ismét hagyományőrző honvédek és császári csapatok szállták meg a Szeged melletti Szőreget.

XIII. Görgei Emléktúra

Megoszlanak a vélemények a 13-as számot illetően. Vannak, akik szerencsésnek, vannak, akik pedig szerencsétlen számnak tartják.

A pestvármegyei kadétzászlóalj 1. táborozása

Régóta dédelgetett terv volt, hogy lelkes, érdeklődő fiatalok számára ’48-as hagyományőr tábort szervezzünk, és ezt végre sikerült is megvalósítani.

Nemzetközi verseny a pátyi íjászpályán

Mónus József világbajnok távlövő íjász és több török tradicionális íjászcsapat volt június 9-én a Budakörnyéki Íjász Egyesület vendége a pátyi íjászpályán.