A „VÉRTES” Egyesület március 15-éje
Az idei március 15-i időszak rekordot döntött egyesületünknek: 12 helyszínen szerepeltünk a különböző ünnepi programok kapcsán.
Március elején kezdtük egy kis kézműveskedéssel, mert Balmazújvárosi Általános Iskola keresett meg, hogy az ünnepségre nyolc huszárcsákóra lenne szükségük. Egy ilyen rendelést legalább egy hónapos határidővel szoktunk vállalni, de egy hét alatt elkészítettük és még le is szállítottuk, hogy idejében megérkezzen az iskolás huszárok csákója.
Egy-egy huszárunk látogatott el Alcsútdobozra, Felcsútra, Szárligetre, Pesterzsébetre, Tárnokra, Csabdiba a helyi óvodákba, illetve a budapesti Bornemissza Péter Gimnáziumba, hogy élményszerűbb legyen az ünnepi megemlékezés. Sajnos volt egy óvoda, ahol nem lehetett közös fényképet készíteni a gyerekekkel, ugyanis nem volt minden szülőtől írásos beleegyező nyilatkozat! A Szentendrei Ferences Gimnáziumba már két huszárral és két dragonyossal érkeztünk, így itt már harci és vívás bemutatókat is tartottunk.
Száron egy huszárunk vett részt a helyi megemlékezésen.
Március15.-én két önkormányzati ünnepségen is szerepeltünk teljes csapatunkkal. Pátyon részt vettünk a több mint félórás ünnepségen, tartottunk egy kis fegyverzet és csatabemutatót, majd bevagoníroztuk a teljes csapatot, átruccantunk Vértesszőlősre és megismételtük az egészet. Egyik huszárunk pedig még a herceghalmi megemlékezésen is szerepelt. Úgy érzem ezzel a huszáros tempóval sikerült a szabadságharc hadjáratainak szellemét is felidézni.