Palmanova: Egy külföldi rendezvény tapasztalatai

"A hagyományőrzés nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbvitele"

Megvallom, huszár hagyományőrzőként mindig is izgatott, hogy a "pocsolyakerülgetők", a gyalogság hogyan éli meg a saját tevékenységét. Gondolok itt a felkészülés, táborélet, csata stb. folyamataira. Látni szerettem volna, hogy a menetek, izzadság és lőporfüst, a harc feszültsége, az unásig ismételt automatikus mozdulatok, a tábori élet viszontagságai miért is vonzóbbak korunk fiataljainak, mint a csillogó-villogó huszárélet.

Szerencsémre a K.K. Ir. 52. "Erzherzog Franz Karl" hagyományőreinek vezetője, korporal Barna Bodai meghívott, hogy töltsek velük egy hétvégét a festői Palmanovában, s vegyek részt - aktívan - az ott megrendezett hadijátékon. Így lelkiekben megerősítettem magam (meg tudod csinálni!) és szeptember 3-án csatlakoztam a jól szervezett kis magyar karavánhoz, mely három gyalogsági és egy tüzérségi csapatból állt (Sorgyalog Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, Waitzer Artillerie, 52. Sorgyalogezred Hagyományőrző egyesület, 32. Esterházy Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület).

Körülbelül hat órás autózás után megérkeztünk uticélunkhoz, a kis észak-olasz erődvároshoz. A városka egészen lenyűgözött különleges atmoszférájával. Kapui, sáncai, szinte érintetlen erőd falai árasztják magukból a XVIII. század hangulatát. Különleges elhelyezkedése, illetve az erődrendszer gondoskodott róla, hogy olyan maradjon, mint volt: katonaváros.

A rendezőPalmanova: Egy külföldi rendezvény tapasztalataik a hagyományőrzők táborát a csillag erőd egyik kiszögelését övező sáncokban helyezték el, alig 500 méterre a város közepén lévő hatalmas főtértől. Kijelölték az osztrák illetve a francia tábor helyét, konfortként csak vízvételi helyet, fekszalmát és tűzifa ellátmányt biztosítottak. Lemálházás után a gépkocsikat a kijelölt parkolóban kellett elhelyezni, ahol a mobil illemhelyeket is felállították.

A sátrak felállítása azonnal megkezdődött, három személyre számítottak egy korhű gyalogsági sátrat. Az alakulat "ácsa", Bajusz (Kovács László Zsolt) a szárnyai alá vett és kijelentette, hogy a két öreglegény elbirtokol egy sátrat, így kényelmünk is biztosítva volt. A sátrak felállítása után azonnal tábori öltözékbe bújtunk, (tábori sapka, nyakravaló, ing, gyalogsági magyar nadrág és bakancs) és hozzá láttunk a kovás muskéták karbantartásának, ellenőrzésének. Itt egy csavart meghúzni, ott egy szuronyt fényesíteni, emitt kovát cserélni, repül az idő.

Készült a vacsora. Az étel minősége megrázó erővel döbbentett rá, hogy milyen nehéz is volt a korabeli katonáknak... A késő estébe nyúló poharazgatás, beszélgetés után jól esett a szalmán az éjszakai nyugodalom.

Kora reggel ébredtük, a felszított tűzön forrt a víz, készült a lélekmelengető kávé. A káplár sietett végig a sátrak között: Készülődni, fél kilenckor sorakozó! Felszerelni! Csákó, frakk, tölténytáska, szurony hüvely szíjával a tábori öltözet fölé, puska súlyba, futás! Sorakozás, német vezényszavak, a gefreiter iskoláz, segít eligazodni. Első sorban állok, mellettem Timár Peti "súg", amíg káplár Bodai rá nem szól. Parádéra öltöztünk, (a kenyérzsák otthon marad) de a kulacsot visszük. Indulás! Tömeg, lelkes tapsolók közt menetelünk dobszóra. Richt euch, Zieht euch, Links, Links! A téren felsorakozik a két "ellenséges" tábor a zászlófelvonáshoz. Az olasz trikolort két francia (olasz) gránátos húzza fel a tízméteres oszlopra, közben vigyázzban állunk és fegyverrel tisztelgünk. Fene gondolta volna, hogy ilyen nehéz ez a fránya puska! A sok álldogálásban megfájdul a hátam, de mozogni, forogni nem lehet. Az izzadság a csákó alól az arcomra csorog és a lapockám közt szörnyen viszket a hátam! Végre! Fegyvert vállra és indulás vissza a táborba.

Könnyített öltözet (mindenem vizes, átizzadt), karbantartás, ebédfőzés. Pihennék, de Peti nógat: Lőni megyünk! Felkaptatunk a sánc tetejére, és a töltést gyakoroljuk újra és újra. Felporozni a serpenyőt, a lőport a csőbe tölteni, lőni. A hányinger kerülget, a meleg nyom... Visszamegyünk, közben azt gondolom: Kell ez nekem? Mit akarok bizonyítani, s főleg kinek?

Pihenek kissé, a csatáig van időm kicsit körülnézni a táborokban. Meglepő, de az olaszok közt van osztrák és francia katonai hagyományokat őrző csapat is. Jellemzően nagyon jól felszereltek, láthatóan mindent megtesznek azért, hogy minél hitelesebben nézzenek ki. Ez vonatkozik a katonákra és a kisegítő lányokra, asszonyokra is. A magyarok egy része is családostól érkezett, az asszonyok korhű öltözékben főznek, ellátják - királyian! - a csapatot, sőt háti kosarakkal a csatatérre is elkísérik őket. Az egész táborban nem látok karórát, mobiltelefonálót, nejlonzacskót, sporttáskát... Viszont a tábor tele van sétálgató, bámészkodó helyiekkel és turistákkal, akik - némi belépődíj fejében - bepillanthatnak a Napóleon-kori katonák mindennapjaiba. Itt pihennek, ott ruhát varrnak, fegyverrel gyakorolnak, az egyik sátornál korhű ruhában vívómester mutatja a fegyverek helyes használatát, öreg francia huszár pózol a fényképekhez, a másik sátornál egy hölgy díszgombokat, karpereceket, korhű selyemharisnyát árul... Az egész egy utánozhatatlan hangulatot áraszt, amilyent itthon talán csak a visegrádi palotajátékok során tapasztaltam, de még talán ott se.

Felszerelni, sorakozó! Csatába indulunk a dobok hangjaitól kísérve. A csatatér nincs messze, az erődtől keletre terül el egy alacsony fennsíkon. A parancsnokok rendezik a csapatokat (a franciák még nem vonultak fel) mi előőrsi szolgálatra kijelölve a csatatér szélén lévő sáncig húzódunk. Várakozás lábhoz tett fegyverrel. A nap még mindig nagyon erős, a felszerelés nehéz. Most tesz csak jó szolgálatot a Hencz Ákos készítette kulacs, amit tavasszal szereztem be. Az egy liternyi víz kellemesen hűs marad benne.

Végre! Itt az "ellenség"! Sebesen kapaszkodnak fel velünk szemben az árokból, s kezdenek tüzelni felénk. Lépésről-lépésre hátrálunk, közben töltünk, lövünk. Hátrarendelnek bennünket a saját gyalogságunk mögé, rendeződni, pihenni. Csákó le, felszerelést igazíts! A lőpor a számban kínzó szomjúságot okoz, állandóan inni kívánok. Előre! A magyar gyalogság kétsoros vonalban, egyenletesen halad előre. Halt! Fert! Feuer! Lädt das Gewehr! Vorwarts Marsch! A franciáknak már szinte a szemük fehérje látszik. Halt! Fert! Feuer! Fallt das bajonett! Marsch! Ordítva lendülünk előre, a sok szurony félelmetesen villog. Az összecsapás előtt a fegyvert hirtelen felemeljük, és keresztben az ellenfél puskájához nyomjuk. Láthatóan legtöbbjük nincs hozzászokva az ilyen "kemény" csatához, kímélik fegyvereiket, integetnek: Non, non! De mi győzni akarunk, vicsorogva ordítunk: Eins, zwei, drei! És szorítjuk őket hátrafelé. Vissza! Szétválunk és visszakozunk. A parancsnokok a sorokat rendezik, töltetnek. Előre újra és újra, még vagy kétszer-háromszor. Majd az utolsó rohammal a sáncokba szorítjuk ellenfeleinket. Győzelem!

Este parádé megint, ünnepélyes zászlólevonás. Fáradt vagyok. Pihenni szeretnék, de sorakozni hívnak. Avatás! A csapathagyományok szerint az "újoncnak" inni kell egy bűnrossz szeszes italból, így lesz a csapat (tiszteletbeli) tagja. Kiállom a próbát, örülök. Vállveregetés, jó voltál! Beszélgetés, egymás ugratása, szalad az idő. Pihenés, a tábor hangjai is elhalnak.

Vasárnap reggel ébresztő, immár szokásos teendők. Kávézni megyünk, közben jobbra-balra köszöngetük az olasz és osztrák bajtársaknak. A kávézónál magyar motorosok. Jé, magyarul beszélő osztrákok! Felvilágosítjuk őket. Akkor ők addig nem indulnak, míg meg nem nézték a parádét! Ebben maradtunk.

Felszerelni, sorakozó! Tam-tam, tatam-tam! Megyünk a dobszóra. Parádé után pihenésképpen fegyvertisztítás, beszélgetés. Átmegyek a tüzérekhez. Kérdezik: Na mit szólsz? Nagyon tetszik! Sajnos, - mondják - ilyet otthon nem látsz. Ha megyünk valahova, gyors hadijáték, s mindenki igyekszik haza. Nem éljük meg a játékot... Pedig ez lenne a lényege! A közönséget is így lehetne legjobban közelebb hozni hozzánk. Egyet kell, hogy értsek velük.

Meglepetés, a fű zöld hajtókás magyar gyalogosok fő háziasszonya sajtos-tejfölös lángossal kedveskedik csapatának, de jó szívvel megkínálják azt is, aki "csak úgy" megkívánja... Mennyei! Ebéd után csomagolás, mi ketten Kukuval (nagy arc!) és egy tüzér bajtárssal és feleségével (István és Ulrike) az ő kocsijukon hamarabb indulunk haza. Az autóban a hosszú út alatt volt időm gondolkodni. Milyen volt? Így képzeltem? Nem tudom még. Viszont ezután kissé más szemmel nézek le lovamról a gyalogos bajtársakra. Nem is olyan könnyű "bakancsosnak" lenni... Este azon veszem észre magam, hogy puskákat nézegetek a neten. Nana!

Pap György