Megjelentek a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály pályázati felhívásai
A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály nyílt pályázatot hirdet a honvédelem érdekében tevékenykedő katonai hagyományőrző szervezetek pályázati támogatására (pályázati kód: HM TKKF HAGY-2018). Benyújtási határidő: 2018. május 15. 23:59.
A pályázat célja a honvédelem ügyét – a 170 éves Magyar Honvédség 1848-as felállításától napjainkig tartó időszak magyar (osztrák-magyar) katonáinak hiteles megjelenítése által – népszerűsítő katonai hagyományőrző tevékenység támogatása. A támogatható tevékenységek közé tartozik a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, valamint a 170 éves Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló rendezvényeken viselt, használt, a magyar hadtörténelem a kiírásban meghatározott korszakaira, kizárólag a reguláris haderőkre jellemző, azt hitelesen megjelenítő egyenruházat, szerelvények, tábori eszközök, fegyverek és fegyvermásolatok, zászlók illetve a korhű katonai táborozás eszközeinek beszerzése, készíttetése, javíttatása.
A pályázattal kapcsolatos dokumentumok (kiírás, kitöltési útmutató, adatlap) a kormányzati portálról, közvetlenül erről a hivatkozásról tölthető le.
A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának pályázati támogatására (pályázati kód: HM TKKF KULT-2018). Benyújtási határidő: 2018. május 15. 23:59.
A pályázat célja a honvédelmi eszmét, valamint a katonai hivatást népszerűsítő közéleti rendezvények, programok támogatása, és a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója alkalmából szervezett rendezvények. A támogatható tevékenységek közé tartozik hazafias honvédelmi neveléssel, a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló saját szervezésű rendezvények, rendezvénysorozat szervezése, lebonyolítása.
A pályázattal kapcsolatos dokumentumok (kiírás, kitöltési útmutató, adatlap) a kormányzati portálról, közvetlenül erről a hivatkozásról tölthető le.