A magyar honvéd gyalogság és tüzérség ünnepe
Budavár, 2017. május 21.
Május 21. a Honvédelem Napja, 1849-ben ezen a napon foglalta vissza a Görgei Artúr vezette honvédsereg Buda várát. A magyar történelem ezen kiemelkedő eseményére emlékezik meg várbeli programjaival a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ), a Történelmi Lovas Egyesület és a Magyar Hagyományőrség.
A programok hagyományőrző felvonulással kezdődnek, a Kapisztrán térről a Dísz térre érkezik a menet. A Dísz téren a Honvéd Emlékműnél, majd Görgei Artúr emlékművénél koszorúzási ünnepséggel és díszsortűzzel emlékeznek a hagyományőrzők a szabadságharc hőseire. A történelmi visszaemlékezést Pelyach István történész tartja. A Tóth Árpád sétányon keresztül érkezik vissza a menet a Kapisztrán térre, ahol honvédtábor alakul és huszárkonyha üzemel. A látványos huszárkonyha étkei versenyen vesznek részt és kóstolási lehetőség is lesz az érdeklődőknek.
14 órakor a Kapisztrán téren kezdődik a „Magyar honvéd gyalogság és tüzérség ünnepe”. A szabadságharc katonáira emlékező bemutató, ismeretterjesztő ünnepségen mintegy 70 honvéd gyalogos, 40 császári sorgyalogos, 30 honvéd tüzér és 6 ágyú szerepel és a rendezvényen 9 lovas huszár is díszeleg. A honvéd gyalogságot Németh Balázs hadtörténész előadása mutatja be, az 1848 májusában elsőként felállított honvéd zászlóaljak történetével, a gyalogság harcászatának, tűzfegyverhasználatának ismertetésével. Az előadást alaki és harcászati bemutató, sortűz és szuronyharc bemutató egészíti ki. A toborzások hangulatát honvéd kardos toborzótánc szemlélteti.
A szabadságharc honvéd tüzérségét dr. Csikány Tamás hadtörténész előadásán keresztül ismerhetik meg az érdeklődők. A korszak tüzértechnikájáról, a tüzérség alkalmazásáról, a honvédtüzérség megszervezéséről és működéséről szóló ismeretterjesztő előadást ágyúbemutató egészíti ki, a töltés, irányzás, lövés és tisztítás elemei is bemutatásra kerülnek.
Az előadások után honvéd zászlószentelés, a hagyományőrző tüzérek esküje és megáldása következik Kálinger Róbert őrnagy, katolikus tábori lelkész vezetésével. A szertartást ágyú díszlövések követik.
Az ünnepség után következik a Budavár bevételére emlékező csatajelenet, amely a honvédek várba történő betörése utáni utcai harcokat szemlélteti. A Kapisztrán téren az egykori Szent György teret mintázza, az történt eseményeket mutatja be: a környező utcákból betörő honvédek sortüzekkel, szuronyharccal rohamozzák meg a védőket, Hentzi vezérőrnagy lelövése, a magyar zászló kitűzése, a császári gyalogság megadása lesznek a csatabemutató fő elemei.
Az utcai csatában mintegy 130 korhű egyenruhákkal, fegyverzettel rendelkező hagyományőrző vesz részt, akik az MHKHSZ alaki és küllemi vizsgáját sikeresen teljesítették. A 6 ágyúból az ünnepségen és a csatabemutatón összesen kb. 40 lövés dördül el, az elöltöltős puskák kb. 500 lövést adnak le.
A csatabemutató után díszmenet indul a várban a Kapisztrán tér - Országos Levéltár - Bécsi kapu - Szentháromság tér - Dísz tér-Tóth Árpád sétány útvonalon. Az Országos Levéltár a szabadságharcra készített tárlattal, angol-német nyelvű szóróanyagokkal várja az érdeklődőket.
Szervezők: Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (www.magyarhuszar.hu), a Történelmi Lovas Egyesület, a Magyar Hagyományőrség, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (www.militaria.hu) és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (mnl.gov.hu)
Rendezők: Fülöp Tibor Zoltán (Történelmi Lovas Egyesület, tel: 30 371 4410, fuloptiborz@gmail.com ) és Berlinger Gábor (MHKHSZ gyalogsági törzstiszt, tel: 30 971 5077, bg@bkhe.hu)
A rendezvényen a következő alakulatok vesznek részt:
Honvédek:
- Békés megyei Károlyi Huszár és Honvéd Hagyományőrző és Kulturális Egyesület
- Budai 2-dik Honvédzászlóalj – Budakeszi
- Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesület - Kecskemét
- Szegedi III. Honvéd Hagyományőrző Egyesület
- Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület
Sorgyalogosok:
- 32-es Gyalogos Kompánia Hagyományőrző Egyesület
- Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány
- Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium
- Veresegyház Katonai Hagyományőrző Egyesület
Tüzérek:
- 1-ső Hatfontos Gyalogüteg - Budakeszi
- Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzér Közhasznú Alapítvány
- Nagykátai Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat
- Váci Nyargaló Tüzérek
- Váci Ifi Tüzérek
Huszárok:
Csatolmány | Méret |
---|---|
![]() | 630.96 KB |
![]() | 440.64 KB |