Barcsi Huszárvágás
A Somogyi Huszárok immár harmadik alkalommal bontottak zászlót, hogy az őszi fényben játszó falevelek között a Dráva mentére vonuljon és tábort verjen. Ezt abból a megfontolásból tették, hogy élővé tegyék a történelmet, tisztelegjenek a 170 éves Magyar Honvédség előtt. Barcs városának és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek támogatását élvezve tizenhárom hagyományőrző alakulat gyűlt egybe már Szeptember 7 péntekjének estéjén, ahol a „Somogyi Huszárabrak” névre keresztelt pörkölt és a jó somogyi borok ízlelése közben birtokba vették táborukat a hagyományőrzők a tűz mellett, épp úgy, mint annak idején.
A következő nap délelőttjén éppen csak elfogyasztották a kávéjukat a hagyományőrzők, amikor máris megkezdődött a felkészülés. Ebben az évben ugyanis nem csak a Boróka Néptáncegyüttessel működtek együtt a hagyományőrzők, hanem erődítést is létrehoztak, valamint számos pirotechnikai látványelem bevetésére is készültek. Az eligazítás után nagy sürgölődés vette kezdetét: kardokat fentek, vívást gyakoroltak, lovakat csutakoltak, puskák és ágyúk csövét fényesítették a hagyományőrzők, megtörtént az egyeztetés a technikusokkal. A kooperáció pontos összehangolása a fegyvernemek, valamint a „népfelkelőnek” beálló néptáncos férfiak és a már sokat látott hagyományőrzők között szintén ekkor történt.
Nem feledkeztek el a hagyományőrzők arról, hogy a 170-ik évforduló alkalmából a Honvédség katonáit is meghívja, így a Kaposvári Toborzóiroda munkatársai szintén jelen voltak. A „gulyáságyúban” elkészített ebéd elköltése után, immár teljes egyenruhában pompázott mindenki s várta az elkövetkezőket. Fél kettő körül teljes készültség volt. A gyalogság rendezetten a tábor őrzésére utasíttatott, míg a lovasság, valamint az egyik ágyú elindult a templomhoz, az első, protokolláris részére a találkozónak. A menetet a somogyi, kanizsai, fehérvári huszárok alkották magyar oldalról, valamint a bjelovári és varasdi huszárok a horvátok részéről. Az ágyút, ami szintén a városba vonult, a dabasi tüzérek kezelték. Két órakor ágyúszóval kezdődött meg az ünnepség, ahol Karvalics Ottó polgármester úr Barcs, Székely Tibor hagyományőrző ezredes a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség nevében, Páli Csaba hagyományőrző alezredes a Fehérvári Huszárok nevében, Bosnyák János hagyományőrző ezredes a Somogyi Huszárok nevében helyezték el az emlékezés virágait.
Délután három órakor, közvetlen a város utcáin végighaladó felvonulás után, a barcsi szabad strand területén több száz néző előtt elkezdődött a megnyitó. A résztvevőket és a vendégeket Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Székely Tibor, mint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke köszöntötte. Mindketten örömtelinek értékelték, hogy a nemzet, horvát és magyar, hagyományőrzői egyaránt jelen vannak, s bajtársi és baráti együttműködésük példaértékű.
Ahogy a korábbi esztendőkben, ezúttal is a Boróka Senior Táncegyüttes adta a program nyitányát, amihez a Somogyi Huszárok csatlakoztak toborzójukkal, valamint a hat vágással. Új elem volt, hogy a hat vágás lóháton való bemutatását a Fehérvári Huszárok lovasai végezték. A horvát lovasság sajátosságait a Bjelovári és a Varasdi huszárok is külön- külön bemutatták, közönségsiker mellett.
Mire a hagyományőrzők leglátványosabb programjára került sor, a nézők száma már ezres nagyságrendre duzzadt. Szemtanúi lehettek, hogy a toborzott barcsi legények milyen bátrak, mert felderítésre és közelharcra egyformán nagy kedvvel vállalkoztak. Láthatták, ahogy a Bonyhádi Nemzetőrök a magyar had centrumában milyen pontosan lőnek és gyorsan töltik újra puskáikat. A császári oldalon álló gyalogság, köztük a szombathelyiek és kanizsaiak, pedig derekasan ellenállt, majd ellentámadásokat vezényelt. A fenséges huszárrohamok folyton ismételték egymást, a lovak pedig engedelmesen újra és újra vállalkoztak az összecsapásra.
Azonban a fonyódi és a dabasi ágyúk voltak, amik a nézőkre a legnagyobb hatást gyakorolták. A lövések utáni becsapódások annyira megremegtették a jelenlevők alatt a földet, hogy a csatatér maga is szinte maga is elijedt. Az ágyútűz utáni robbanás magasba repítette a földet, lángba borította a magyarok által emelt „fesztung” erődítést. A fekete füstimitáció pedig hitelesen mutatta be, hogy milyen, ha az egyik ágyú a másikra ásít, és azt eltalálja. A csatatéren helyet kapott, hogy akár egyházi személy is szerepet vállalt egykoron az események alakulásában. Legyen szó tábori miséről, vagy a népfelkelők lelkesítéséről, netalán az ellenséges vonalak mögötti ellenállás megszervezéséről, nélkülözhetetlennek bizonyult. A barcsi csatában a népfelkelők a mesztegnyői pap, Galambos Ferenc atya fortélyának és irányításának köszönhették, hogy elfogták az utánpótlást szállító szekeret. Az atya parancsára pedig a népfelkelők élén indulást vezényelt Pákozd irányába.
A hadtörténet szerint a csatát és ütközetet az nyeri meg, aki a csatateret a végén uralja. Örömmel kijelenthető, hogy ebben a csatában mindenki nyert: a nézők, akik egy új és látványos élménnyel gazdagodhattak; a hagyományőrzők, akik megújíthatták barátságaikat és építhettek egymás között újabb hidakat; a történelem, hogy a múlt e fejezete nem merült feledésbe. S a jövő, hogy a múlt történéseinek emléke, hogy forraszthat össze sokakat baráti, bajtársi egységbe.
Erőt, Tisztességet!
Bosnyák Dávid János
hö. huszár kornétás