Somogyi Huszárok Egyesülete

A Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület 1999. december 17-én alakult meg, Kaposvári székhellyel. Alapítói között olyan katonák, rendőrök és civilek voltak, akik elkötelezték magukat a magyar katonai hagyományok ápolásárára, büszkeséget ébresszenek a szívekben és a fiatalok számára példaként szolgáljanak. Ezen szolgálatot a legendás 3-as huszárezred egyenruhájában teszik, akiknek emlékezete mindmáig él. Él, amerre csak vezényelték őket, s harcoltak hol a királyért és császárért, hol a magyar szabadságért.

Egyesületünk, ahogy röviden hívnak minket, a Somogyi Huszárok, büszkén néz fel elődeire. A sokszorosan kipróbált és kitüntetett elődök ösvényén emelt fővel karéjozzák lovaikat, csörgetik kardjaikat, s pengetik sarkantyúikat. Bár sokat fordult a világ, a huszárvirtus, a lovakhoz fűződő különleges kötelék, a bajtársiasság és a hazaszeretet ugyanúgy lobog bennük.

Ahol felbukkannak a Somogyi Huszárok, tarsolyukban magukkal viszik szülőföldjük hírét és hozzák haza az elismerést. Portyáik sokszor és sokfelé vitték már őket hazulról. A Drávától a Balatonig a megye valamennyi települését bejárták majd’ ezer alkalommal. Eljutottak Erdélybe, Partiumba, Horvátországba, Bosznia- Hercegovinába, Szlovéniába, Németországba, Olaszországba, Ausztriába is. Bárhol járjanak, ha meglátja valaki a Somogyi Huszárok sötétkék színű egyenruháját, rajta díszes zsinórzatot, a paszományt, az aranyszínű gombokat s a szürke csákót, mosolyognak, s csak annyit mondanak: magyar huszár...

Megdobban ettől az egyesület tagjainak a szíve, ha e felismerést meghallják. Akarva és akaratlan megragadják az emberek, és a hagyományőrző bajtársak figyelmét, alakítanak ki velük együttműködést, amely nem egyszerű bajtársiasság, hanem őszinte és mély barátsággá alakul az esztendők folyamán.

A jelen kor huszárának immár nem a harctéren kell bizonyítania. Feladata a huszárok és katonák emlékének ápolásán túl, a közösségekben összetartást teremteni. Megjelenésével és viselkedésével egy szilárd értékrendet képviselni, azt átadni a következő nemzedékeknek. A Somogyi Huszárok ott vannak a nemzeti ünnepeken, a települések ünnepein és minden olyan rendezvényen, amely értékteremtő és értékmegtartó erővel bír.

Hisszük és valljuk, hogy tevékenységünk célja helyes. A munkánkhoz erőt a dicsérő szavak és elődeink példája mellett abból merítjük, hogy 2001-ben a Somogy Polgáraiért kitüntetést, 2014-ben pedig az Örökségünk Somogyország Kincse Díjat vehették át a Somogyi Huszárok.

Vivat Huszár!

Megalakulás éve: 
1999
Alakulat-korszak: 
Alakulat: 
3. Ferdinánd huszárezred
Fegyvernemek: 
Kapcsolat
Székhely: 
Pipacs u. 48.
Kaposvár
7400
Magyarország
Email: 
ferdinandhuszar.kaposvar@gmail.com
Szerepvállalás
Nyilvános bemutató: 
Igen
Iskolai élő történelemóra: 
Igen
Filmforgatás: 
Igen