nagybányai Horthy Miklós sorhajókapitány

Az első világháború váltakozó sikerrel folyt szárazon, vízen és a levegőben. A tengerek ellenőrzése azt jelentette, hogy a hadihajók, tengeralattjárók és teherhajók mozgását kellett biztosítani, mégpedig a jóval erősebb Antant-flotta ellen.

Az antant 1916-ban lezárta az Adriát és a Földközi tengert elválasztó Otrantói szorost, megakadályozva ezzel a Központi Hatalmak hajóinak kijutását. A zár áttörésére egy tehetséges tiszt készített tervet. Horthy Miklós ekkor már tapasztalt tengerésznek minősült, bejárta a világot, öt nyelven beszélt, és évek óta szolgált a vizeken. A tervet a főparancsnokság elfogadta és a 1917. május 15-én megkezdődött a hadművelet. A három cirkáló, a Novara, a Helgoland, és a Saida támadó egységet a Balaton és a Csepel cirkáló segítette. Horthy parancsnoksága alatt, aki a Novaráról irányította a támadást az első órákban tizenkét őrhajót sikerült megsemmisíteni, és tízet megrongálni. A csata során a Novarát több találat is érte, maga Horthy öt repeszt kapott a lábába és egyet a fejébe, de sebesülten is tovább vezette a támadást.

A vérveszteségtől egy időre eszméletét vesztette, majd magához térve felvitette magát a fedélzetre, és tovább irányította a Novara tüzét és az egység manővereit. A támadást végül siker koronázta, az Antant hajók visszavonultak, és az Otrantói tengerszoros megnyílt a Monarchia és a németek tengeri erői előtt. A súlyosan sérült Novarát a cattaroi kikötőbe vontatták, Horthy pedig hosszú időre kórházban került.

A csata ismét bebizonyította, hogy a súlyos túlerőben lévő ellenség ellen is lehet eredményesen küzdeni, ha van elszántság és akarat. Nagybányai Horthy Miklós ezért a teljesítményéért a legmagasabb kitüntetést, a Katonai Mária Terézia Rend elismerést kapta. Megszemélyesítője a bátor, kötelességét teljesítő katonának, aki még sebesülten sem adja fel a küzdelmet. Ma emlékezünk halálának 59. évfordulójára.

Legyenek a példaképeink!

lejegyezte: v.Győrffy-Villám András

Horthy Miklós a Novara parancsnoki hídján - forrás: mateinfo.hu
Címkék