Idén is báloztak a huszárok Sopronban
A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület idén 9. alkalommal rendezte meg a huszárok bálját a Pannónia Szállóban szombat este, ahol maga Ferencz József is tiszteletét tette egykoron.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is nyitótánccal indult a bál, mely a francia négyes volt, amit a pazar vacsora követett. Háromféle, a Császári, a Királyi és a Gluténmentes – vegán menüsor finomságait kóstolhatták meg a bálozók. Már az ételeken is jól látszott a jelen és a múlt találkozása ezen az estén, ugyan ez köszönt vissza a zenei felhozatalban is. A nyitó és bemutató táncok alatt korhű zenei aláfestés volt, az este további részében a Galaxy zenekar szórakoztatta a közönséget hajnalig. Mindkét esetben kiválóan megfért egymás mellett a két korszak.
Varázslatos volt a hangulat, kicsit mindenki valaki más bőrébe bújhatott egy éjszakára. A nagy részletességgel kidolgozott korhű ruhák, az akkori divatnak megfelelő frizurák és cipők szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak. Az emberek is örömmel helyezkedtek bele a szerepeikbe, a század eleji szokásoknak megfelelően köszöntötték egymást.