Huszárhúsvét ’21

Rohan az idő, mint egy elszabadult huszárló, ismét tavasz van, és újra húsvét. Mi történt a világban egy év alatt, mi változott, jobb lett-e, vagy még inkább elmélyült a szakadék a hagyományos értékek követői, és az új, és még újabb őrületek hívei között?

Már rég le kell térdelni, nemcsak Isten előtt, de a szivárványos (tév)eszme, sőt, egy távoli bűnöző emléke előtt is. Aki nem így tesz, az rasszista, náci, és még ki tudja micsoda, csak jó ember nem.

A világ egyes részein napirenden van a keresztényüldözés, nemcsak jelképek, templomok meggyalázásával, hanem gyilkosságokkal súlyosbítva, s ez alig bír hírértékkel a nagy megmondó médiák világában! Jelentéktelenné halványul, pontosabban halványítják Krisztus Urunk szenvedését, áldozatát, kínhalálát, amellyel megváltotta az emberiséget, azokat is, akik most a nevét csak szitokszóként emlegetik.

Mit jelent mindez a hagyományőrzőknek? Szándékosan nem szűkíttetem a katonai tradíciókat ápoló csapatokra, hiszen most mindenkire feladat hárul, tevékenykedjen a kultúra bármely területén. Az egyre hangosabb és agresszívabb őrület ellen az egyik legbiztosabb ellenállási lehetőség – és kötelesség a hagyományos értékek felé fordulás, azokból meríteni erőt, és mutatni példát, amelyek ezeréves hitellel rendelkeznek.

A szépség, a jóság, a hazaszeretet, a jövő nemzedéke nevelésének hitelével. A valódi emberi méltóság felmutatásával, a történelmi egyenruha becsületével. A töretlen hittel, hogy az a helyes út, amit őseink, a magyarság legjobbjai jelöltek ki számunkra.

E gondolatok jegyében kívánok minden kedves Bajtársamnak áldott, békés ünnepeket!

Erőt, tisztességet!

v.Győrffy-Villám András
hő.dandártábornok,
a MHKHSz örökös tiszteletbeli elnöke

Címkék