Hűségtúra a "hűség falvaiban"

Hűségtúra a "hűség falvaiban"

A Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület 2011-ben hagyományteremtő szándékkal szervezte meg előszőr a Trianon Emlékhónap Szombathelyen programsorozat záró rendezvényeként- a Hűségtúra a HŰSÉG FALVAIBAN elnevezésű lovas túrát, felvonulást. A túrát az 1921 és 1923 között történt magyar-osztrák határmegállapítás történelmi és helytörténeti eseményeire alapozva szervezték meg. 2020-ban, a trianoni döntés 100. évfordulóján is június utolsó hétvégéjén, június 27-28-án kerül sor a programra.

Sajnos csak kevesen tudják, hogy Szombathelytől néhány kilométerre volt tíz falu, amely nem nyugodott bele a trianoni diktátummal végrehajtott nemzetcsonkításba, és addig lázadozott, míg végül a nagyhatalmak, -három évi elszakítottság után- hozzá nem járultak a hazához,  Magyarországhoz való visszatérésükhöz. Ami ebben a cselekedetben a legfelemelőbb, hogy e falvak lakosai többsége nem magyar, hanem horvát és német nemzetiségű. Ahhoz a magyar hazához húz vissza a szívük, melyet a „békecsinálók” a nemzetek börtönének neveztek, melyet fekélynek kiáltottak ki Európa testén, mely elnyomja, kiszipolyozza, és elsorvasztja a nemzeti kisebbségeket. Nyilvánvaló hazugságukat mi sem bizonyítja jobban, hogy az „elnyomorított” kisebbségek, nemzetiségek akár harcok, áldozatok árán is azon küzdöttek, hogy visszatérhessenek „elnyomorítóikhoz”. E hűséges falvak a mai közigazgatás szerint: Szentpéterfa, Vaskeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Narda, Felsőcsatár, és Horvátlövő.

A szervezők szerettel várnak minden csatlakozni kívánó lovast, kerékpáros gyalogost! Bővebb információ, jelentkezés telefonon: +36-20-770-3955 vagy emailen: skpt@freemail.hu

Címkék