10. Énekmondók Emlékezete - Cseh Tamás tiszteletére
Cseh Tamás tiszteletére rendezi meg Bakonybél Önkormányzata immár 10. alkalommal az Énekmondók Emlékezete programot a bakonybéli Szent-kútnál. Idén 15 éve, hogy a bakonyi indián játék kitalálója és haláláig vezetője, a Kossuth- és Liszt Ferenc- díjas művész Bakonybél díszpolgára lett. 15 éve annak, hogy fizikai valójában eltávozott közülünk. Az esemény időpontja: 2024. augusztus 17. szombat 11-23 óra.
Az Énekmondók Emlékezete programsorozat tavaly óta egész napos családi program, amelyen a szervezők – az önkormányzat, a Jó levegőt Alapítvány és a Zöldporta Egyesület – arra törekednek, hogy a művész és az indián közösség által képviselt értékeket, mint a természettisztelet, hagyománytisztelet, bátorság, összetartás, ma élő formájában megjelenítse. Ezért élvezhetjük a Salföldi Kopjások hagyományőrző lovasbemutatóját, az indián meséket és játékokat ismertető Könyvtárkuckót, a környezetvédelem jegyében zajló kézműves foglalkozásokat, a MárkusZínház bábelőadását, és az este vetítésre kerülő, a PIM Cseh Tamás Archívuma által készített "Mozgó árnyékok és hangok a bakonyi indián első harminc évéből" című filmet. A családi program mottója: Légy ma gyerek!
A 16.30 órától kezdődő zenei program középpontjában az énekmondás, a 20. századi krónikás alakja áll. A régizenei hagyományt a Musica Historica Régizene Együttes idézi meg, majd Regős Mátyás és Vértesi Ferenc előadásában a Fedon-dalok mutatják be a csehtamási hagyomány jelenlétét a kortárs zenében, végül a Cseh Tamás - Csengey Dénes szerzőpáros egyetlen közös lemezének, Mélyrepülésnek születését jeleníti meg Tóth András színművész monodrámája, négy zenésztársának, Nánási Attila, Tóth Ábel, Lányi Kristóf, Laczi Sándor kíséretével. A filmvetítés után kerül sor a népszerű tábortűzre, amely mellett Mülhauser Martina énekébe a közönség is rendre bekapcsolódik. A programokat Omász Katalin konferálja.
Esős időben minden zárt térben megtartható program megrendezésre kerül a Faluházban (Bakonybél, Pápai utca 7.). A rendezvény ingyenes.
A program támogatói a Szent Mauríciusz Alapítvány, Guzmics Izidor Egyesület, PIM Cseh Tamás Archívum.
A műsor:
11 órától
„Légy ma gyerek…”
Hagyományőrző lovasbemutatók a Salföldi Kopjások részvételével
Könyvtárkuckó: indián mesék és játékok
Kézműves foglalkozások a környezetvédelem jegyében
15 órakor: MárkusZínház: Mátyás király szárnyai – bábelőadás
Zenei programok:
16.30: Az én szívem oly víg vala - Régi muzsika a 16–18. századból - Musica Historica Régizene Együttes
17.30: Fedon-dalok. - Regős Mátyás és Vértesi Ferenc
18.45: Cseh Tamás/ Csengey Dénes: Mélyrepülés - monodráma négy zenésszel - Tóth András, valamint Nánási Attila, Tóth Ábel, Lányi Kristóf, Laczi Sándor előadásában
20.30: Filmvetítés: "Mozgó árnyékok és hangok a bakonyi indián első harminc évéből" - A Cseh Tamás Archívum filmösszeállítása, 2021.
21.00 Tábortűz Mülhauser Martinával
Esős időben minden zárt térben megtartható program megrendezésre kerül a Faluházban (Bakonybél, Pápai utca 7.)
Tájékoztatás:
Felföldi Andrea
06-20-593-2629.