Archívum

Magyarnak lenni hittel, szóval és cselekedettel - Március 15. Aknaszlatinán

A magyarság legnagyobb nemzeti ünnepén, a település tanúbizonyságot adott arról, hogy együttes erővel, méltóképpen tud fejet hajtani a hősök áldozata előtt.

A MHKHSZ tisztújító közgyűlése (fotó: Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület)

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 2019. február 24-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében tartotta meg tisztújító küldöttgyűlését.

Egy régi március…

Rohan az idő, nemrég ünnepeltük a Szövetség megalapításának negyed évszázados évfordulóját, s ennek is már lassan két éve.

Honvéd kiképzés Kecskeméten (fotó: Budai 2. Honvédzászlóalj)

2019. február 23-án Kecskeméten, a Kertészeti Főiskola tornacsarnokában került megrendezésre az évnyitó gyalogsági és tüzérségi 48-as kiképzés.

10 éve debütált a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület

Egyesületünket első egyenruhás, lovas megjelenésünkre csak 2009. március 15-én került sor, Sopron város nemzeti ünnepünk alkalmából. A 10. jubileum alkalmából, 2019. március 16-án ünnepelni hívjuk...

A kommunizmus áldozatai

Legújabb kori történelmünk legsötétebb korszakáról, a kommunizmusról, illetve annak hazai áldozatairól emlékezünk meg minden év február 25-én

Soproni Huszárok Bálja 2019-ben is (fotó: Kohári Stúdió)

Visszakanyarodott az idő! Elegáns urak és hölgyek érkeznek 2019. február 16-án a  Pannónia Szállóba, ahol minden az Osztrák- Magyar Monarchia hangulatát idézi.

Radetzky Akadémia (fotó: pusztairoka.blogspot.com)

A Balaton-felvidéki Radetzky Huszár Egyesület 2019. február 8-9-10-én tartja a szokásos Huszár Akadémiáját.

Magyar Takarodó: Csrép József (1922-2019) emlékére

Az utolsó élő magyar huszárok között számon tartott Csrép József tegnap, 2019. január 19-én életének 98-ik évében elhunyt.

A doni áttörés évfordulójára

A doni áttörés évfordulóján egyesületünk minden évben részt vesz a Szentsimonban megrendezésre kerülő megemlékezésen.