75 éve történt - a M.Kir. Testőrség Spanyol Lovasiskolája
A második világháború megannyi harcoló katonahőse mellett illik megemlékezni azokról is, akik különleges egységekben szolgálva teljesítették kötelességüket, a Haza védelmét. Ez adott esetben azt jelentette, hogy hivatásos állományban láttak el testőrségi feladatokat, a Szent Korona őrzését. llyen volt a M.Kir. Testőrség, azon belül pedig az 1933-ban alapított Spanyol Lovasiskola. Ide a huszároktól a legtehetségesebb lovasokat vezényelték altiszti rendfokozatban, parancsnoka v.Hanthy László alezredes lett, helyettese Hazslinszky-Krull Géza őrnagy, főidomár Magyar Imre. Az intézmény a Monarchia-beli bécsi spanyoliskola mintájára és hagyományaira épült, mint a magyar lovas kultúrát továbbéltető katonai szervezet. Ló állománya magyar tenyésztésű lipicai fajtájú, többségében ménekből állt, amelyeket rövid idő alatt a legmagasabb szintre képeztek ki.
A háború előrehaladtával Hanthyt az orosz frontra vezényelték, és Hazslinszky lépett a helyére. A front egyre közeledett, a spanyol iskola is közvetlen veszélybe került. Svájc, mint semleges ország felajánlotta, hogy az egész iskolát, mint európai kultúrtörténeti értéket kiképzőivel és lovaival együtt kimenekíti. A kitelepülés előkésztése megkezdődött, azonban közbejött a nyilas hatalomátvétel, ami ezt megakadályozta. A nyugatra vonulás így is megkezdődött 1944 novemberében. Idézzük fel a krónikást:
„…A testőrség fegyveres ellenállása miatt (a német megszállás ellen a Várban) az iskolát megszüntették, és a lovasokat a lovakkal együtt a bábolnai méneshez osztották be. A költözködés novemberben kezdődött. Először Tatára vonultak, majd egyheti tartózkodás után átkötöztek Bábolnára, ahonnan a ménest már nyugatra vitték, s csak a selejt lovak maradtak itthon. Decemberben jött a kiürítési parancs, újra tovább kellett menni. Hideg volt, az eső vigasztalanul szakadt, amint a szomorú menet elindult a bizonytalanság felé. Keletről a közelgő front, előttük a reménytelenség. Agyonázva érkeztek Magyarkeresztúrra, itt élte az iskola az utolsó hónapjait. 1945. március 22-én ezt a községet is ki kellett üríteni, irány Csepreg. A menet Makkoshetyéig jutott, ahol az utolsó két napot töltötték. Innen március 24-én kellett tovább indulni, azonban a faluból kiérve erős tűz alá kerültek. Az egyik kocsit találat érte, az akna a lovak közé csapott le, és azonnal megölte mindkettőt, de a kocsin ülő Bondor Andrásné (Bondor András idomár felesége) sértetlen maradt. Egy Darázs nevű honvéd repesztől lábsérülést szenvedett, s hiába kötözték be, elvérzett. Mindenki menekült, amerre látott.
Az ezt követő zűrzavaros hetekben a lovak nagy része szovjet hadizsákmány lett, a többi szétszéledt, eltűnt, avatatlan kezekbe került. A finom segítségekhez, bánásmódhoz szokott lóra részegen felülő orosz belevágta a sarkantyúját a ló oldalába, mire az világgá vitte, sohasem kerültek elő… A másik virtuskodva vetette magát Saccramosóra (az egyik magasan képzett mén), és durván belefogott a szájába. Az, szegény a tanultak alapján kurbettet(1) ugrott, mire az orosz hanyatt esett róla. Szégyenében és mérgében géppisztollyal azonnal lelőtte. Végül csupán két ló került elő, Tára és egy fiatal mén, Conversano, ezeket Úr László (lovas testőr) találta meg.”
Befejezésül idézzük fel Magyar Imre spanyoliskolás főidomár, később nyolcszoros magyar díjlovagló bajnok (a Díjlovaglás Örökös Bajnoka) emlékező szavait:
„… a megtalált két ló közül Tára sorsát ismerem. Előbb Bőszénfára, majd Gyöngyösre került, mint fedezőmén. Évek múlva, 1952-ben láttam viszont Gyöngyösön. Felültem rá, és negyed órás idomító munka után lelovagoltam a magasiskola jármódjait, valamint minden ugrásra való váltást végeztem vele, és végül egy ballotádot(2) és egy kapriolt(3) hajtottam végre. Számomra ez volt a legszebb bizonyítéka a ló emlékező tehetségének és az idomítás maradandóságának.
Az esti abrakolásnál bementem az istállóba, és a régi becenevén szólítottam: „Muki”! A ló a hangra abbahagyta a zabolást, felfigyelt. Másodszor is szólítottam, mire az elülső lábával kaparni kezdett, és halkan nyerített. Amit akkor éreztem, azt nehéz szavakba önteni, de azt hiszem, lovas embernek nem is kell magyaráznom… Tárát kilenc évig lovagoltam. Minden lovam jó barátommá vált, de valamennyi között ő volt a legkedvesebb. Fiatalon, kétéves csikóként kerül hozzám, mint „kisgyerek”, tiszta volt és romlatlan, ezért sikerült vele rövid idő alatt a legnagyobb teljesítményeket elérnem…”
A történet nem harcról, csatákról szól, hanem olyan helytállásról, amely hozzá tartozik a magyar történelemhez.
A spanyoliskola állományának helytállása legyen példa a hagyományőrző huszároknak!
Lejegyezte : v.Győrffy-Villám András
forrás : Magyar I. – Győrffy-Villám A.: Idomító lovaglás, Spanyol Lovas Iskola Magyarországon (Balaton-felvidéki Szabadidő Sportegyesület, 2010.)
(1),(2),(3) ún. iskolaugrások, a legmagasabb lókiképzés eredménye