Archívum
A közelmúltban talán minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott le hazánk egyik legkülönlegesebb katonai hagyományőrző rendezvénye, a Zsebeházi Napok a Somogy megyei Tengődön.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Gavlik István bajtársunkat, barátunkat, a Kossuth Szövetség tiszteletbeli elnökét (egyben egykori elnökét) 86 éves korában, 2019. december 7-én, magához szólította a...
Kamarakiállítás nyílt a segesvári harctéren folytatott régészeti kutatásokról “Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” címmel szerdán Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület szeretettel vár mindenkit 2018. december 8-án Sopronba, a limanowai csata emléknapjára.
A Fehérvári Huszárok Egyesületének nevében meghívlak és várlak benneteket, immár hagyományos koszorúzási ünnepségünkre.
Az idei évben egyesületünk igen eredményesen zárta a szezont, úgy is mondhatnám a hadi-évet. Januártól kezdve 56 különböző rendezvényen vettünk részt.
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 2016-ban kezdte meg minősítő vizsgarendszerének működtetését.
A "Vértes" Egyesület szablyavívás-edzéseket tart Bicskén felnőtteknek.
Kovács Imre 1959. március 25-én született Pápán. Alapító tagja a Pápai Lovas Clubnak, a Pápai Huszáregyesületnek és a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz Egyesületnek.
A Pápai Huszáregyesület ezúton értesít mindenkit, hogy Kovács Imre hő. huszár őrmester 60 éves korában ma reggel nyolc órakor tragikus hirtelenséggel elhunyt a pápai kórházban.









