Lovasság

VII. Bálványosi Huszárakadémia

Szeretettel várunk minden katonai hagyományőrzőt, Erdélyből és az anyaországból egyaránt, a 2018.

Ünnepi köszöntő

Köszönjük tagegyesületeinknek, hagyományőrző bajtársainknak a 2017-ben végzett munkát. Az ő erőfeszítéseik, időbeli és anyagi ráfordításaik...

A limanowai csata emléknapja Sopronban

Ma azért gyűltünk itt egybe, hogy emlékezzünk! Emlékezzünk azokra, akik szó szerint az életüket adták a hazáért.

„150 éves a cs. és kir. hadsereg” - programvázlat

A bécsi „Militärkanzlei az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén lévő katonai hagyományőrző ezredekért, Polgári- és Lövészegyesületekért“...

Radetzky Huszár Egyesület vadászlovaglása

A Balaton-felvidéki Radetzky Huszár Egyesület 2017. november 11-én tartja a szokásos őszi Huszár Vadászlovaglását, melyre...

A  Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöksége a 2017. október 20-án történt szerencsétlen baleset kapcsán az alábbiakat közli.

Ismét megszólaltak az ágyúk a Mészeg-hegy lábánál

2017. szeptember 23-án újra megszólaltak az ágyúk a Pákozd-Sukorói ütközet 169. évfordulója tiszteletére.

VII. Görgey emléktúra

A Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület 2017.07.21-23. időpontban rendezte meg a VII. Görgey emléktúrát.

I. Nagyatádi Honvédtalálkozó

A honvédelem közös ügyünk… Sokan elmondták és még sokszor el is fogják, de igaz marad. Számos ország rendelkezik nagy katonamúlttal.

Szövetségünk 25. évfordulós ünnepsége (fotó: Pető István)

A Szövetség 25 éves évfordulója alkalmából jubileumi díszszemlét, alaki és harcászati bemutatókat tekinthettek meg az érdeklődők a 10 éves Nemzeti...