Fotóalbumok

A Jászkun bakák Oroszkára, a II. világháborús hadijátékra katptak meghívást az oroszkai Haditechnikai Múzeum vezetőjétől Zsákovics uramtól.

Immár negyedik alkalommal kaptunk meghívást Pápára, a Hagyományok Hegyére, a Hegy Napja című rendezvényre.

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia 2016-ban a lengyel-magyar szolidaritás évében hagyományos nyári hangversenykörútján Kis-Lengyelországba látogatott.

A Pápai Történelmi Napok kiemelkedő rendezvénye volt a szombat délutáni hadijáték, melyet több kísérőprogram is gazdagított. A 24 évvel ezelőtt alakult Pápai Huszáregyesületnek ez volt a 16.

Négy szövetségi csapatunk szerepelt a komáromi Magyarock színház "A kőszívű ember fiai" című produkciójában, kiváló teljesítménnyel.

Amint azt évek óta teszik 2016-ban is a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület huszárjai és honvédjei...

Zalaegerszegen, 2016. június 10-13 között került sor az Egerszeg Fesztivál eseményeire.

Május 21-én, a Magyar Honvédelem Napján Budavár 1849. évi bevételére és Görgey Artúr tábornokra emlékeztünk, aki ugyanezen a napon hunyt el 100 évvel ezelőtt.

Mérföldkő! Sokszor elmondtuk már, de ezúttal hangsúlyosan igaz, amit a Szövetség huszár kiképzésben elért.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség gyalogos és tüzér kiképzést tartott 2016. április 23-24-én Komáromban.