Hertelendy Gábor Huszárregiment
Szolnokon, a Milléri Lovastanyán 2013. december 14-én alapítottuk meg hét lovassal a Hertelendy Gábor Huszárregimentet. Célunk a hazaszeretet, a történelmi hagyományaink, a bajtársiasság, a közösségi szellem ápolása. Szeretnénk az általunk képviselt korszak és haderőnem megjelenítésével széles körben elmélyíteni a történelmi ismereteket, felkutatni és bemutatni hagyományainkat.
Regimentünk a 12. nádor huszárezrednek állít emléket, melynek állományát ebből a földrajzi körzetből, a jászkun, illetve hajdú kerületekből toborozták. Kis csapatunk létszámából adódóan csak a törzstiszti kart próbálja megszemélyesíteni. Névadónk, Hertelendy Gábor, 1800. augusztus 24-től vezette az ezredet, egészen visszavonulásáig.
Egyenruhánkat felöltve, lóra szálltunk és 2014. március 15-én lovas alaki gyakorlattal és felvonulással mutatkoztunk be a szolnoki lakosoknak. Azóta rendszeres résztvevői vagyunk a szolnoki csatának, Törökszentmiklóson a Vécsey Emléknapnak és a szüreti felvonulásnak, a március 15-i megemlékezéseknek. Nem maradhatunk el a tápióbicskei csatáról sem. A többi huszár hagyományőrzőkkel is kapcsolatokat kerestünk és találtunk, így a kecskeméti, a soproni, a balaton-felvidéki, a somogyi bajtársakkal. 2015. nyarán ellátogattunk Erdélybe, ahol a Háromszéki Huszártoborzó részesei voltunk. 2016. tavaszán a Felvidékre utaztunk és háromnapos meneteléssel, megemlékezésekkel és csaták soraival elevenítettük fel a 167 évvel ezelőtti eseményeket.
Tudásunkat is igyekszünk folyamatosan gyarapítani, ezért jelentünk meg Kaposvárott a Huszártalálkozón, Nagycenken és Bábolnán a Katonai Lovasviadalon (egyelőre csak megfigyelőként), Sümegen a Radetzky Akadémián.
Fokozatosan törekszünk az általunk képviselt korszak minél korhűbb bemutatására, ennek érdekében készült egyenruhánk és választottunk fegyvert, felszerelésünket is bővítjük lehetőségeinkhez mérten. Ebben a folyamatban kaptunk segítséget 2015-ben a Honvédelmi Minisztérium által kiírt pályázat forrásaiból. Régi vágyunk teljesült, hogy lovainkra magyar kézműves szíjgyártó mesterrel készíttethettünk huszártiszti nagykantárt. Megvalósulhatott ezredünk életének legfontosabb jelképe, az ezredzászló, mely a tervezéstől a készítésig mind kézimunka. A fejlesztés, fejlődés reményeink szerint nem áll meg, sem a tudásszerzés, sem a felszerelések bővítése terén. Nem öncélú tevékenységet szeretnénk folytatni, hanem közkinccsé tenni minden ismeretet múltunkról, hagyományainkról, hogy a bennünket követő generáció is tisztában lehessen értékeinkkel.