Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület

“…Mert tűzben, vérben, virtusban égve,
ezer csatából egyenest az égbe
száguldott egykor a magyar huszár!“

Ilyen nemes és bátor gondolatok jegyében alakult meg 1997-ben a Borsodi Huszárbandérium. Tagjai olyan elhivatott, vágyat érző emberek, akik felvállalták a huszárság – mint népünk történelmi értékeinek megtestesítője – hagyományainak, szabályainak, erkölcsi alapjainak életben tartását. Egyenruhájuk és fegyverzetük a császári és királyi 3. Estei Ferdinánd Huszárezred viselete alapján készült. Az ezred az 1848-49-es szabadságharc idején Észak-Magyarországon állomásozott. Huszárjait a felvidékről toborozták, és innen vezényelték őket a szabadságharc színtereire.

A bandériumunk emlékművet állított Pöltenberg Ernő honvéd vezérőrnagy későbbi aradi vértanúnak. Pöltenberg 1849 július 23-24-én  Harsány, Bükkaranyos, Görömböly térségében ütközött meg egy orosz különítménnyel. Ennek emlékezetére csapatunk minden évben lovas emléktúrát szervez, aminek keretében az emlékműnél is megemlékezést tartunk. Szintén saját rendezvényünk a Pöltenberg Ernő Emléknapok,  ami egy olyan többnapos hagyományőrző találkozó, mely során a kedves érdeklődők megismerkedhetnek a korabeli  egyenruhákkal felszerelésekkel, kipróbálhatják a lovaglást, íjászatot, ügyességi és csatabemutatókat láthatnak, folklór műsorokat tekinthetnek meg.

A bandérium rendszeresen részt vesz lovas ügyességi versenyeken, huszártornákon valamint katonai hagyományőrző rendezvényeken. Igény szerint megjelenik felvonulásokon, szüreti mulatságokon, tiszteletadásokon, koszorúzásokon. Önálló programként huszár karusszelt, lovas ügyességi bemutatót, toborzót, verbunkot is bemutat. Egyesületünk azon fáradozik, hogy a magyar  huszár mint hungarikum, ne csak  a mesék, mondák, legendák hőse legyen, hanem  emlékét és szellemét tevékenyen megőrizzük, népünk, ifjúságunk szívében.

Megalakulás éve: 
1997
Alakulat-korszak: 
Alakulat: 
3. Estei Ferdinánd Huszárezred
Fegyvernemek: 
Kapcsolat
Székhely: 
Dózsa György u. 27.
Kisgyőr
3563
Magyarország
Email: 
hodiporta@gmail.com
Telefon: 
Hódi Attila elnök:+36-30-9371-732
Szerepvállalás
Nyilvános bemutató: 
Igen
Iskolai élő történelemóra: 
Igen
Filmforgatás: 
Igen