Magyar hagyományőrzők a Népek Csatájában

A Sorgyalog Hagyományőrző és Kulturális Egyesület októberben Lipcsébe kapott meghívást, ahol az 1813-as, „Népek Csatájaként” elhíresült ütközetet élesztették újra egy kétnapos rendezvény keretében. A császári-királyi csapatok tábora Liebertwolkwitzban, egy klasszikus német kisvárosban volt, ami korábban vásárhelyként szerepelt az évkönyvekben, és ami aztán néhány évtizede egybeolvadt Lipcsével. Hangulatos település, szűk utcácskákkal, történelmi hangulatú főtérrel. Mindezt ki is használták a rendezvény szervezői, gyakorlatilag időutazásban volt része annak, aki a program hétvégéjén a városrészbe látogatott. Kialakítottak több Hofot, azaz udvart, ahol többek között kovácsműhelyt, kocsmát és egyéb, kézműves portékákat kínáló árusokat találhattunk. Rendkívüli élmény volt a csata után megfáradtan, egyenruhában ülve katonadalokat énekelni esténként ezeken a közel teljesen korhűvé varázsolt helyszíneken.

A csata történelmi háttere: A lipcsei volt a történelem legnagyobb csatája egészen az I. világháborúig. Körülbelül 450 000 fő vett részt benne. Az osztrákok (azaz magyarok, csehek, lengyelek, horvátok, szerbek, románok stb.), az oroszok és a poroszok mellett jelen voltak a britek és a svédek is, valamint a német államok katonái, a francia hadsereg kötelékében pedig lengyelek, olaszok, hollandok, belgák – szinte Európa összes nemzete képviseltette magát, innen kapta a „Népek csatája” nevet. Az ütközet első napjának egyik legnagyobb szövetséges támadása Liebertwolkwitz ellen történt. A falut Lauriston francia tábornok V. hadteste védte kb. 13-15 000 fővel, míg velük szemben Klenau IV. hadteste (24 000 fő) foglalt állást, tőle jobbra pedig orosz és porosz csapatok álltak. A nap folyamán véres utcai harcokra került sor.

Az emlékcsata témáját a Liebertwolkwitzért folytatott küzdelem adta. Összesen 2700 (!) katonai hagyományőrző vonult fel a harctéren, képviselve a csatában 1813-ban részt vevő szinte összes hadsereget. A cs.kir. dandárunk több mint 200 fővel állt a centrumban.

A csata két órán át tartott, csapatunk nagy része még sosem volt ilyen intenzív harci cselekmények kellős közepén. Gyakorlatilag megállás nélkül dörögtek az ágyúk, repültek felettünk a röppentyűk (még csak hasonlót sem láttunk ezidáig!), ropogtak a muskéták. Háromszor vezényeltek bennünket szuronyrohamra a csatatér központjában álló házak ellen, mely előtt mély árok húzódott. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a két csatasor rohant egymás felé lendületből, torka szakadtából üvöltve, majd egyszer csak összecsattantak, és ment a lökdösődés (hagyományőrzőként persze csak óvatosan).
Többünknek a rengeteg ágyú mellett a skót ezred skót dudásai tetszettek a legjobban, hidegrázós volt az ősi hangszer hangjára hadba vonulni…

Molnár Pál Márton és Pop Hunor (SHKE)