II. Szent Korona lovas túra

2016. év elején fogalmazódott meg az egyesületünk tagjaiban, hogy egy túrát kellene szervezni Veresegyház és Ipolybalog között. Történelmi háttere is van az eseménynek, ugyanis II. Vencel cseh király 1304-ben a fiát III. Vencelt, mint magyar királyt kimenekítette Magyarországról, egyben elvitte a Szent Koronát. A hazafelé tartó cseh sereg egy éjszakát töltött Ipolybalogon és az akkor már álló templomban helyezték el a Koronát. Mátyás király rendelete alapján került szimbólumként az erődtemplom tornyára a Szent Korona, ami ma is ott díszeleg a templom tetején. Ipolybalog Veresegyház testvér települése, egyben polgármesterünk, Pásztor Béla szülőfaluja. 2005-ben Ipolybalog kapott egy Szent Korona másolatot, azóta a Szent Korona Ünnep az ipolysági magyarok legnagyobb ünnepe, amit minden év augusztus első hétvégéjén tartanak.

2017. augusztus 2-án az előzetes szervezést követően, a korábban már kipróbált útvonalon elindult a lovas túra, melynek útvonala: Veresegyház - Vác - Verőce- Nógrád - Drégelypalánk – Ipolybalog volt. A megállókon a települések vezetői szalagot tűznek a 2016-ban készített  Szent Koronát ábrázoló vándorbotunkra, illetve a  települések történelmi emlékhelyeinél koszorút helyezünk el. A váci megállónál a Váci megyés püspök úr áldását kaptuk.

Első éjszakai állomásunk Verőcén, a Duna partján volt, ahol a helyi alpolgármester megvendégelte a csapatot. Másnap Géza fejedelem lovas szobrának megkoszorúzását követően, helyi kísérő segítségével, a Börzsöny csodálatos útvonalát járva Nógrád községbe lovagoltunk.

A nappali hőség miatt (közel  a 40 celsiushoz)  egy nagyobb pihenőt tartottunk. Nógrádon Hostyinszki Attila bajtársunk és a Nógrád Várának Megmentéséért Alapítvány vendégei voltunk. Másnap a Nógrádi vár emlékhelyeit megkoszorúztuk, majd lóháton bejártuk a vár minden szegletét, gyönyörködtünk a csodálatos tájban és közben Attila a vár történetét és legendáit mesélte el a csapatnak.

Túránkat egy korábban lovakkal lejárt turista útvonalon folytattuk. A nagy hőség embert és lovat egyaránt megviselte. A lovak és lovasaik itatását szem előtt tartottuk, erről gondoskodott a hadtáp.

 Útvonalunk érintette Drégely várát, majd beérkeztünk következő állomásunkra, Drégelypalánkra. Másnap megkoszorúztuk Szondi György szarkofágját, majd az Ipoly árterében egy örömlovaglás várt minket. Dejtárnál a duzzasztó alatt lábon keltünk át az Ipolyon és megérkeztünk utolsó állomásunkra, Ipolybalogra. A hőség csillapítására együtt fürödtünk a folyóban a lovakkal.

Vasárnap kíséretünkkel érkezett a Szent Korona másolata az ünnepség megnyitójára, majd az ünneplő menetet felvezettük a Korona dombra, ahol a Szentmisét celebrálták.

2017-ben a tavalyihoz hasonlóan a Mogyoródi Sándor-huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrző Egyesülettől 1 lovas, az Isaszegi Szent Márton Lovas Hagyományőrző Egyesület 4 lovasa, a Váci Huszár és Nemzetőr  Bandérium részéről 2 lovas Egyesületünktől 11 fő vett részt a lovas túrán, összesen 18 lovas.

II. Szent Korona lovas túra
II. Szent Korona lovas túra
II. Szent Korona lovas túra
II. Szent Korona lovas túra
II. Szent Korona lovas túra
Címkék