Emberek Aranyban

Aranypompába temetett fejedelmek kincsei a keleti sztyeppékről. Krym Altynbekov professzor (munkásságáért és a kiállítási anyag hazai bemutatásáért 2014. március 14-én megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét Budapesten) 2500-3000 éves aranykincseket bemutató kiállítása. A lovas nomád népek aranykora, mely alapjaiban határozta meg a nyugati és a keleti civilizációt egyaránt! A nagysikerű kiállítás hazaszállítása előtt 2016. szeptember 2. – december 31. között tekinthető meg Budapesten az AVE Kiállítóházban (1065 Budapest, Hajós utca 21.).

A kiállított leletek a Kazahsztáni – kurgánoknak nevezett – halomsírok mélyéről előkerült páratlan kincsek reprodukciói. Issyk-kurgánból és a Berel mellett feltárt – világviszonylatban is ritkaságszámba menő – lovas temetkezés leleteiből származnak. Időutazáson keresztül repítenek íjfeszítő kultúránk és a kazah nép eredőjeként tekinthető sztyeppei lovas-nomád nemzet 2500-3000 évvel ezelőtti fejedelmi világába, mely az ókor bölcsőjének tekinthető. Megelevenedik számos lelőhely, valamint a látogatók betekintést nyernek a feltárás, a beazonosítás, a leletmentés, a konzerválás és a reprodukció munkafázisainak technológiájába. Megismerhetik azt az emberfeletti munkát, amely során a három-négyezer éves szerves leletek, fából, bőrből és vászonból lévő temetkezési emlékeik is megelevenednek. A bemutatott tárlat bizonyítja a hatalmas erejű sztyeppei kultúra művészi alkotásainak tökélyét, máig utánozhatatlan egyediségét, megfejtetlen ékszerkészítési technológiájának titkát, valamint színes képet ad a szkíta és türk eredetű népek életéről, kultúrájáról, gazdagságáról.

Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Emberek Aranyban
Címkék