A pákozdi csata történetének kérdései VII. - A csapatok felállítása

Hol volt a magyar balszárny (és a 7. honvédzászlóalj)?

Móga János altábornagy jól állította fel seregét. Utóbb Zámbelly Lajos, aki akkor a 4. huszárezred századosa volt, bírálta a felállítást, mondván, hogy helyesebb lett volna, ha a hadtest Pákozdot és a mögötte lévő hegygerincet foglalja el, s a tó déli partján lévő balszárnyat is előrébb tolták volna. A drávai hadtest utólagos hadműveleti naplója a felállítás egyetlen gyenge pontjának azt véli, hogy ha a bán Seregélyes felé kerül, a magyar csapatokat harc nélkül állásuk kiürítésére bírhatta volna.

Zámbelly Lajos
Zámbelly Lajos

A Josef Milpökh alezredes vezette magyar jobbszárny a Velencei-tó északi partján, Pátkától keletre, a lovasberényi úttól délre állt fel. Móga ide helyezte gyalogsága több mint egyharmadát, közte két sorezredi zászlóaljat. A drávai hadtest utólagos hadműveleti naplója szerint

„a sokrétűen szabdalt, az országutat teljes hosszában éppúgy, mint Pátka körzetét teljesen uraló térszín e szárny állásának annál is nagyobb tarthatóságot kölcsönzött, mivel azt az ellenség sem nagyobb lovas, sem tüzérségi tömegekkel nem támadhatta.”

Az átszegdelt terep lehetetlenné tette a lovasság mozgását, viszont várható volt, hogy a horvát hadsereg itt indít nagyobb gyalogsági támadást. Mindössze két század huszár és 8 löveg támogatta a jobbszárny harcát, amelynek összlétszáma körülbelül 6630 fő volt.

A Franz Holtsche vezérőrnagy parancsnoksága alatti centrum a Pákozd és Sukoró közötti magaslatokon foglalt állást. (Maga Móga is itt tartózkodott.) Ezen a szakaszon haladt át a Székesfehérvárról Budára vezető postaút, amelynek két oldalán vizenyős, mocsaras terep akadályozta a gyalogság mozgását. Az utólagos hadműveleti napló szerint

„ez a terepszakasz azt az előnyt biztosította a magyar seregnek, hogy felállított ütegeivel helyváltoztatás nélkül minden irányban teljesen uralhatta azt, s az elöl fekvő és megszállt magaslatok közötti felfejlődés esetére a völgyben futó patak az ellenség döntő előrenyomulását csak a főúton tette lehetővé.”

Az ellenség a lovasságát is csak itt vethette be. Móga ezért ide helyezte tüzérsége több mint felét, 28 löveget. Két sorezredi, egy honvéd és egy önkéntes zászlóalj alkotta a gyalogságot, négy század huszár a lovasságot. A centrum összlétszáma 3814 fő lehetett.

A Velencénél álló tartalékot egy sorezredi és három önkéntes zászlóalj 3800 embere és négy század huszár alkotta; ezt a csoportosítást Teleki Ádám gróf, vezérőrnagy vezette. Valószínűleg itt volt a 14. honvédzászlóalj is. A tartalék összlétszáma enélkül 3800, ezzel együtt összesen 4465 fő volt. A tartalékkal együtt a centrumban bevethető alakulatok létszáma meghaladta a 8000 főt.

A Velencei-tó déli partján a terepadottságok hasonlóak voltak az északi partéhoz; a déli parton állomásozott a magyar balszárny. A források ellentmondásait jól mutatja, amit ennek helyzetéről írnak. Móga hadijelentése szerint Seregélyes környékét „a tartalék dandárság által” tartotta szemmel; ugyanakkor a hadijelentésben egy szó sem esik magáról a balszárnyról. Csány László jelentésében azt írja, hogy az ellenség a magyar sereg bal szárnyát

„a Hardegg-ezredbeli lovassággal igyekezett megrontani, de a honvéd ágyútelep ügyes lövései már olyan rendetlenségbe hozták azt, hogy több halottjai után, mielőtt lovasságunk ellene működhetett volna, visszavonult”.

Miután a 7. (Hardegg-) vértesezred a tó északi partján támadott, ez a balszárny nyilván a postaúttól délre felálló seregrész lehetett – csupán az a baj, hogy nem tudjuk, milyen alakulatokból állott.

Franz Helm főhadnagynak, a cs. kir. 3. lovasüteg parancsnokának október 20-án kelt jelentése szerint az üteg a Velencei-tó déli partján, a balszárnyon, az agárdi pusztán állomásozott Répásy Mihály parancsnoksága alatt, s feladata az ellenség átkelési kísérleteinek (ti. a tó déli partján lévő mocsaras részén) való megakadályozása volt. A csapatparancsnokság arra utasította, hogy e szárnnyal ne hagyja el állását, hanem szolgáljon a fősereg visszavonulásának támasztéki pontjául (Stützpunkt). Hertelendy Miklósnak, a 6. huszárezred századosának 1848. október 29-i levele szerint Répásy Mihály őrnagy a 6. (Württemberg-) huszárezred öt századával Dinnyésen volt, s a csatában nem vett részt, mert a balszárnyon csak ágyúpárbaj folyt, s amint az ellenség előnyomult, a huszárok visszahúzódtak az ágyúk mögé. Elképzelhető azonban, hogy Hertelendy egy hónappal később már nem emlékezett pontosan a község nevére.

Hertelendy Miklós
Hertelendy Miklós

Az utólagos hadműveleti napló tanúsága szerint „a balszárny 3 zászlóalj gyalogsággal, 7 század huszárral és 14 löveggel, vagyis 3400 ember, a központtól a velencei mocsár által elválasztva állt, vele egy magasságban, Dinnyés és Gárdony között”. Zámbelly Lajos 1850-1851-ben írott emlékirata szerint a Répásy Mihály 6. huszárezredi őrnagy vezette balszárny a derékhadtól „a tó által volt elválasztva”.

Polák Vilmosnak, a 4. (Sándor-) huszárezred ekkori alszázadosának, későbbi alezredesének visszaemlékezése szerint

„a balszárny biztosítására nézve két osztály huszárból és egy lovasütegből Helm főhadnagy alatt álló vezénylet küldetett vala el, a Pákozdról a mocsárt megkerülő útnak szemmel tartására”.

(A visszaemlékezés valószínűleg ugyanúgy az 1849 utáni, a várfogságban keletkezett emlékirat-irodalom része, mint az utólagos hadműveleti napló és Zámbelly emlékirata.) Hozzáteendő, hogy Polák olyan zavaros leírást ad a magyar harcrendről, amely egyetlen más leírással sem hangzik egybe.) Rosty Zsigmond, aki a magyar centrumban, a Mack József vezette 2. hatfontos lovasütegben szolgált, szintén a tó déli partjára helyezi a balszárnyat; igaz, egyedül a Zrínyi-zászlóaljat említi az alakulatok közül.

A 7. honvédzászlóalj harcrendi elhelyezkedésével kapcsolatos források alábbi bemutatása talán öncélúnak és nyúlpatkolásnak tűnik, ám mégis alkalmas arra, hogy érzékeltessük, néha milyen nehézségeket okoz egy-egy alakulat elhelyezkedésének rekonstruálása még olyankor is, amikor viszonylag tekintélyes számú forrás áll rendelkezésünkre.

Szekovics Pál naplószerű feljegyzései szerint a 7. honvédzászlóalj szeptember 27-én Sukorón állomásozott, innen azonban 28-án Dinnyésre, tehát a Velencei-tó déli partjára vonult, 29-én pedig az ettől keletre lévő agárdi pusztán állomásozott, majd az est folyamán innen vonult vissza Baracskára.

Az alakulat 4. századában szolgáló Nagy Iván (a későbbi kiváló genealógus) naplószerű emlékirata szerint a 7. honvédzászlóalj 27-én az északi parton, Sukorón, 28-án a Velencei-tó déli partján, Seregélyesen [!] állomásozott, ahová másnap, 29-én Répásy is megjött egy osztály huszárral, s átvette a parancsnokságot. Nagy Iván állítása szerint innen, a tó túlsó partjáról nézték a csatát, „de mi történt ott, hogyan folyt le a harc, azt bizony nemigen láthattuk, főleg egy részben a nagy füstfölleg miatt is”. A község azonban nem lehetett Seregélyes, hiszen onnan legfeljebb a tavat láthatták volna. Nagy szerint „estig helyben álltunk, és mivel este visszafelé (hátrálva) parancsoltattunk, abban a hiszemben voltam, hogy vesztettünk”. (Nagy Iván egyébként megjegyzi, hogy emlékei szerint az 1. honvédzászlóalj is a tó déli partján volt, ami bizonyosan téves állítás.)

Nagy Iván
Nagy Iván

A 7. honvédzászlóaljnál szolgáló Szalmay Antal 1848. október 6-án kelt levele szerint „Pákozdnál pompás volt a győzelem, mi annyira álltunk az ütközettül, mint az akasztófa Veszprémhez, és onnét néztük az összeütközést.” A levél elején ugyan ír a zászlóalj addigi meneteiről, de ezek a sorok annyira zavarosak, hogy csupán az derül ki belőlük, miszerint a zászlóalj egy ideig táborozott a Velencei-tó valamelyik partján.

Tüske Ferenc 1877. évi visszaemlékezése szerint a 7. honvédzászlóalj szeptember 29-én Velencén állomásozott, s „a magyar sereg balszárnyán, a tartalékba beosztva lévén, pihenve nézte” a csata kimenetelét.

A zászlóalj 6. századában szolgáló Laky Antal 1896 előtt keletkezett visszaemlékezése szerint a 7. honvédzászlóalj a Velencei-tó északi partján, Sukoró alatt, egy hegy oldalában foglalt állást, két oldalán egy-egy üteg ágyúval, tőle északra, az országút jobb oldalán az 1. honvédzászlóaljjal. Állítása szerint a zászlóalj sortüzet adott a támadókra, majd szuronyt szegezve indult ellenük, s míg a honvédek lőtték, addig a huszárok vágták a hátrálókat. Laky az egyetlen, aki a zászlóalj katonái közül azt állítja, hogy az arcvonalban voltak, s hogy az alakulat ténylegesen részt vett a harcban; csataleírása viszont részint túl általános, részint egyáltalán nem hiteles. (Így az általa vizionált magyar ellentámadásra csupán a magyar jobbszárnyon került sor, aminek semmi esetre sem lehetett szemtanúja; s ott sem az általa ismertetett méretekben zajlott le ez az ellenlökés.)

A harmadik századnál szolgáló Árvay Sándor kései, 1900–1906 között írott emlékirata szerint a 7. honvédzászlóalj Répásy dandárparancsnoksága alatt „a dinnyési pusztán a hadtest balszárnyát képezte”. A mellettük lévő alakulatok közül megnevezi a Zrínyi- és a Hunyadi-szabadcsapatot (amely ekkor Adonyban volt), valamint a 6. (Württemberg-) huszárezred egy osztagát. A dandár feladata az volt, hogy a magyar sereget a dél felől közeledő Roth-hadosztály esetleges támadásától védje.

Árvay ezután viszonylag pontos leírást ad a csatáról, megjegyezve, hogy annak kezdetén a zászlóalj felmondta az engedelmességet, és bajtársai segítségére indult, de Répásy lecsillapította őket, mondván, hogy

„meglehet, a jövő órában ő vezeti őket harcba a dél felől jövő ellenséges tábor ellen, s meglehet, hogy nékünk Jellasichot hátba kell fognunk, s akkor az egész serege végveszélybe juthat”.

Így az alakulat az eredeti állásában maradt. (Árvay elbeszélését megerősíti, hogy a zászlóalj katonái – Vasvári Pál szept. 27-i, a Marczius Tizenötödikében megjelent tudósítása szerint – már ekkor tiltakoztak amiatt, hogy a tartalékba rendelték őket, s csak azután nyugodtak meg, hogy Kiss Ernő ezredes azt mondta: „a tartalékseregbe a legerősebbeket szokás állítani, mert sokszor ez dönt”.)

Két, egyaránt kései, 1867 után keletkezett forrás (Laky, Tüske) egyértelműen az északi partra helyezi a 7. honvédzászlóaljat, s vele a balszárny csapatait. Öt résztvevő (Hertelendy, Szekovics, Helm, Nagy Iván, Árvay) viszont egyértelműen a déli parton lévőnek mondja e szárny csapatait; bár Hertelendy feljegyzése az ágyúharcról egyetlen más forrásban sem szerepel. A nem szemtanúk többsége (Zámbelly, Rosty, a hadműveleti napló) szintén a déli partra helyezik a balszárnyat.

Visszatérve a magyar balszárny felállítására, annyi bizonyos, hogy szeptember 25-én Móga János altábornagy, fővezér Dinnyésre rendelte a 6. (Württemberg-) huszárezred öt századát és egy hozzá beosztandó fél lovasüteget, s Csány Lászlótól is ide kért számukra másnapra ellátást. A 7. honvédzászlóalj állomáshelyeként Sukorót jelölte meg. Móga szeptember 26-án 580 fő és 561 ló számára kért ellátást Csánytól 27-ére Dinnyésre, ami nagyjából a huszárok létszámának felelt meg. Az ezt követő napokból nem áll rendelkezésünkre olyan diszpozíció, amelyből az egyes csapatok felállítása megállapítható lenne.

A félreértéseket fokozza Móga hadijelentésének korabeli fordítása is. Eszerint „a csata alatt déli 12 órakor a csapatnak bal szárnya az ellenség közepét több ágyúkkal és egy röppentyűüteggel élénken lövöldözte”. A korabeli fordítás alapján tehát úgy tűnik, mintha a magyar balszárny lőtte volna ágyúval és röppentyűvel (amivel a magyar sereg 1849 februárjáig nem is rendelkezett) az ellenség centrumát.

Az okmány egy újabb fordítása szerint „Harc közben a hadtest jobbszárnyát, déli 12 óra után a hadtest közepét lőtte élénken sok ágyú és egy rakétaüteg.” Az eredeti szöveg azonban így hangzik:

„Während des Gefechtes am rechten Flügel des Corps wurde nach 12 Uhr Mittags das Centrum desselben mit vielem Geschütze und eine Raketen-Batterie lebhaft beschoßen.”

Azaz: a hadtest jobbszárnyán folyó ütközet során, déli 12 óra után annak [azaz a hadtestnek] centrumát több ágyú- és egy röppentyűüteg élénken lőtte.

Amennyire tehát az ellentmondásos forrásadatokból megállapítható, a balszárny szeptember 28-án a Velencei-tó déli partján, Gárdony és Agárd környékén állomásozott. Bizonyosan itt volt a 6. (Württemberg-) huszárezred öt százada, a 7. honvédzászlóalj és a cs. kir. 2. lovasüteg. A hadműveleti napló által közölt utólagos harcrend idesorolja a Zrínyi-szabadcsapatot, valamint a pesti csatárokból alakult 14. honvédzászlóaljat, illetve az 1. fél hatfontos lovas- és egy nemzetőrségi gyalogüteget. A Zrínyi-szabadcsapatról bizonyosan tudjuk, hogy a Velencei-tó déli partján, valószínűleg Dinnyésnél állt.

Néhány alakulatról a források alapján nem állapítható meg, hol is állt a csata idején. Ilyen a 14. honvédzászlóalj, amelyről csupán azt tudjuk, hogy egy tizedese megsérült. Ez történhetett magában az összecsapásban; ha pedig az alakulat tűzben volt, erre a tó déli partján nem kerülhetett sor. Ebben az esetben feltételezhetjük, hogy ez az alakulat a tartalékban lehetett, s a horvát támadás megindulása után vonták előre. De a sérülés történhetett a visszavonulás során is; ez esetben az alakulat helyét nem tudjuk megállapítani.

Ivánka Imre nemzetőri ütege a rendelkezésre álló adatok szerint a magyar jobbszárnyon volt. (Az üteg szerepéről a források nem tájékoztatnak egyértelműen. Ivánka Imre emlékirata nem említi külön, holott az ő táborához tartozott. (Elképzelhető persze, hogy „az én önkénytes nemzetőr csapatom” megfogalmazásba ezt is beleértette.) Ivánka leírásából kitűnik, hogy a magyar jobbszárny két csoportosításból állt, s miután tudjuk, hogy a Milpökh által személyesen vezényelt északibb csoportnál volt a 3. fél honvéd hatfontos gyalogüteg, valamilyen tüzérségnek a délibb csoportnál is kellett lennie. A 71. zászlóalj névtelen krónikása határozottan szól a félüteg szerepéről; innen tudjuk azt is, hogy az eredetileg Friwisz Ferenc vezényelte félüteget a csatában Mihálovics József irányította.

Hovédtüzérek
Honvédtüzérek

Az 1. hatfontos lovasütegről viszont úgy tűnik, hogy teljes egészében a centrumban állhatott, s innen küldték át a csata közben a jobbszárnyra. Papp József tüzér emlékiratából szövegéből azonban valószínűsíthető, hogy tűzben voltak: „így sikerült a 6 fontos 1-ső lovasüteg jeles tüzéreinek pákozdi ütközetben Jelasics táborát visszavonulásra kényszeríteni, illetőleg megszöktetni”. Mivel Karl Jungwirth és Mack József ütegei, illetve Gruber Fülöp félütege mindvégig a centrumban voltak, valószínűleg ez volt az az üteg, amelyet Andrássy Gyula a csata közben a jobbszárnyra vitt.

A fentiek alapján több változat is elképzelhető. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a csata kezdetén a balszárnyon volt a 7. honvédzászlóalj és a Zrínyi-csapat, a 6. (Württemberg-) huszárezred öt százada, valamint a cs. kir. 2. hatfontos lovasüteg, összesen mintegy 2607 fő és 6 löveg. Móga itt szükség esetén aktív védelemre gondolt, erre mutat, hogy a 6 lövegen és az egy-egy honvéd, illetve önkéntes zászlóaljon kívül közel 600 huszárt vonultatott fel itt. Ugyanakkor szeptember 29-én reggel az egész balszárnyat visszavonta Agárdig, Dinnyés községnél – legalábbis Perczel Mór visszaemlékezése szerint – csupán a Zrínyi-szabadcsapatot hagyta 950 fővel.

A másik, a kevésbé valószínű változat alapját Tüske és Laky kései visszaemlékezései, illetve Hertelendy levele alkotják. Ha ezeknek hihetünk, akkor elképzelhető, hogy a csata folyamán a 7. honvédzászlóalj egy részét, valamint a 6. huszárezred több századát is az északi partra irányították; bár az akkor sem világos, hogy a Velencénél álló tartalékhoz, vagy a magyar centrum megerősítésére vezényelték őket. (Figyelembe véve a csata időtartamát, valamint az alakulatok menetteljesítményét, a huszárok inkább kerülhettek a tűzvonalba, vagy annak közelébe, mint a 7. honvédzászlóalj, amelynek az Agárdtól Sukoróig terjedő távot gyalog kellett volna megtennie.)

Ebben az esetben a Zrínyi-csapat, a 7. honvédzászlóalj egy része, a cs. kir. 2. lovasüteg és talán a Württemberg-huszárok egy része is a déli parton maradt. Ha a 7. honvédzászlóalj és a 6. (Württemberg-) huszárezred egésze az északi partra került, akkor a centrumban Móga – a tartalékot is ideszámítva – immár közel 9000 főt vethetett volna be.

A csatában részt nem vevő magyar erők

A Velencei-tó déli partján lévő balszárnyhoz viszonylag közel állt egy másik magyar csoportosítás is. Ennek a különítménynek a parancsnoka Görgei Artúr honvéd őrnagy volt. Görgei augusztus 27. óta a tiszáninneni önkéntes mozgó nemzetőrségi kerület szolnoki tábora, majd szeptember 24-étől a Csepel-sziget parancsnokaként működött. Ez utóbbi minőségében feladata az volt, hogy megakadályozza a Karl Roth vezérőrnagy által vezetett, Szlavóniából betört, s Baranya és Tolna megyén át felfelé vonuló horvát hadosztály esetleges átkelését a Duna jobb partjára.

Görgei Artúr
Görgei Artúr

Görgei serege szeptember 26-án még csak a Kökényessi Szaniszló őrnagy által vezetett, 600 főnyi jászkun önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljból és nyolc lövegből állott, de Batthyány még ezen a napon alá rendelte a Dunaföldvárott állomásozó 1520 főnyi Hunyadi-szabadcsapatot is, s ezen a napon érkezett meg Lórévbe a Patay István őrnagy vezette, 800 főnyi szabolcsi önkéntes mozgó nemzetőrzászlóalj is, újabb négy löveggel. Emellett rendelkezett a 9. (Miklós) huszárezred 2. őrnagyi osztályának két századával is; ezeket Gáspár András százados vezette

Szeptember 27-én Görgei a szabolcsiakat gőzhajón Dunaföldvárra szállította, s onnan a Hunyadi-szabadcsapat két századát, 500 főt, 4 löveget és a 9. (Miklós) huszárezred 2. őrnagyi osztályát Adonyba vezényelte. Ugyanezen a napon Móga arra utasította Görgeit, hogy minden rendelkezésére álló erejével támadja meg az ellenség jobbszárnyát, mert másnapra, azaz szeptember 28-ára döntő csata várható Velencénél.

Szeptember 28-án a jászkun zászlóalj egy százada Tökölön, egy Szigetújfaluban, egy Ercsiben, egy Lórévnél állomásozott; az ercsi század kivételével mindegyik század mellett volt négy löveg is. Maga Görgei Adonyban települt a Hunyadi-csapat két századával. Aznap este 5-6 óra között Görgei a Hunyadi-szabadcsapat 140-150 emberével Adonyból felderítésre indult. Egy 20 főnyi osztagot Velence, egy 60-70 főnyit Seregélyes felé küldött, ő maga pedig 80 fővel Sárosdra indult, ahová szeptember 29-én éjfél után érkezett meg. A Seregélyesre küldött csapatot további 40 fővel erősítette meg, s ennek biztosítására további 60 főt indított Szolgaegyházára.

Görgei az általa vezetett osztaggal egészen Abáig hatolt előre, majd onnan tömeges népfelkelést hirdetett, s ennek szervezésére Abán, Sárkeresztúron „és a körül-fekvő, jóérzésű magyar nép lakta helységekben” a Hunyadi-szabadcsapat összesen 30 közvitézét helyezte el, a többi 50 főt pedig a székesfehérvári országút figyelésére Soponyára rendelte.

Görgei Adonyból történt elindulása után, szeptember 28-án este 9 órakor Dunaföldvárról megérkezett a Hunyadi-csapat 3. százada, a 9. (Miklós) huszárezred 2. őrnagyi osztálya és 4 löveg, s 29-ére befutott a Hunyadi-csapat maradék három százada is. A források alapján nem egyértelmű, hogy a szintén Dunaföldváron lévő szabolcsi zászlóalj szeptember 29-én vagy 30-án tért-e vissza Adonyba, de úgy tűnik, már 29-én odaérkezett. Görgeinek tehát a jászkun (600 fő), a szabolcsi (800 fő) önkéntes mozgó nemzetőrzászlóalj, a Hunyadi-szabadcsapat (1500 fő), a 9. huszárezred 2. őrnagyi osztálya (202) fő, összesen 3100 fő, valamint 16 löveg állt a rendelkezésére szeptember 29-én estére.

Görgei célja az volt, hogy laza őrvonalat hozzon létre, amelyen Jellačić és Roth egymáshoz küldött futárai és szállítmányai fennakadnak. Ereje ahhoz kevés volt, hogy komolyabb zavart kelthessen bármelyik ellenséges oszlop műveleteiben, de egymástól történő elszigetelésükkel komoly szolgálatot tehetett a magyar főseregnek.

Emellett közeledett a fősereghez a bácskai hadszíntérről a 15. (2. székely) határőrezred 1. zászlóalja is. Ezt Batináról gőzhajó vitte Ercsiig vagy még följebb, de csak szeptember 30-án vagy október 1-jén csatlakozott a magyar táborhoz.

Észak felől is közeledett egy kisebb csapat a magyar főerőkhöz: a Zala megyéből kiindult tapolcai járási zászlóalj két százada Meszlényi József százados vezetésével szeptember 27. körül Nadapnál egyesült a fősereggel, a Vigyázó Ferenc őrnagy vezette három század viszont szeptember 28-án csak Magyaralmásig jutott, s innen indult szeptember 29-én Zámolyon át Pátka felé.

Hermann Róbert

Honvéd tüzér
Zámbelly Lajos
Polák Vilmos
Árvay Sándor
Nagy Iván
Hertelendy Miklós
Szekovics Pál naplója
Nagy Iván naplója
Csány László
Röppentyű
Honvédtüzérek
Görgei Artúr
A 9. (Miklós) huszárezred huszárja
Gáspár András
Patay István
Székely határőr
Görgey István: 1848 júniusától novemberéig
Címkék