A pákozdi csata történetének kérdései II. - A horvát-magyar viszony és Jellačić támadása

1848. szeptember 11-én a hajnali órákban kb. 48.000 horvát határőr és népfölkelő kezdte meg az átkelést a magyar-horvát határt képező Dráva folyón. Hajnali öt órakor a támadó hadsereg parancsnoka, Josip Jellačić horvát bán és cs. kir. altábornagy a varasdi Dráva-híd felé lovagolt.

"A kocka elvettetett! holnap átlépem a Drávát -- a Rubicon lehetne, ha Caesar lennék... Holnap ilyenkor már néhány ágyúlövést váltunk, Isten adja áldását, mert ez jó ügy"

-- írta a bán az átkelést megelőző napon testvérének, Juronak.

A horvát-magyar nemzeti konfliktus már 1848 előtt is többször eljutott az egyelőre csak megyegyűlésekre korlátozott tettlegességig. A horvát nemzeti mozgalom újdonsült vezetője, a március 23-án bánná kinevezett Josip Jellačić báró, a bécsi udvari körök embere tudta, hogyan terelje az ország közvéleményét a horvát-magyar fegyveres konfliktus elfogadása felé. Zágrábba érkezése után megszakított minden kapcsolatot Magyarország és Horvátország között. A jobbágyfelszabadítást saját hatáskörében hirdette ki, s úgy tett, mintha az 1848 áprilisi törvények ott nem lennének érvényesek.

Josip Jellačić báró, horvát bán
Josip Jellačić báró, horvát bán

A magyar tárgyalási ajánlatokra nem válaszolt, s amikor az uralkodó magyar követelésre felfüggesztette őt báni tisztéből, Jellačić az uralkodói kéziratot is félredobta, mondván, hogy az nem lehet őfelsége műve, vagy ha igen, úgy kényszerítették ki tőle. Hiába ajánlotta fel a magyar kormány Horvátország számára a perszonális uniót, sőt, az elszakadást is, Jellačić ugyanazt követelte, mint Bécs: vagyis az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügy feladását.

Amíg a birodalom külpolitikai helyzete bizonytalan volt, az udvari körök hajlandóak voltak támogatni a magyar felet. Erre mutatott a június 10-i, a bánt felfüggesztő királyi kézirat. Amint azonban az itáliai hadszíntéren rendeződött a helyzet, nem volt többé szükség a bán visszatartására. A rehabilitáció sem váratott sokáig. Szeptember 4-én az uralkodó visszavonta Jellačić június 10-i felmentését, s kijelentette: elvárja, hogy

"az egyetemes monarchia javára, a magyar korona épségének fenntartására s a magyar mellékországok viszonyainak jótékony kifejlődésére működend".

1848. szeptember 11-e még egy esemény miatt vált fontos dátummá a nagy év történetében. Ezen a napon - a horvát betörésről még mit sem tudva - a bécsi tárgyalások kudarca miatt beadta lemondását a Batthyány-kormány. Az így előállt válság végül azzal rendeződött, hogy a nádor szeptember 12-én megbízta Batthyányt a végrehajtó hatalom ideiglenes vitelével és az új kormány megalakításával. A nagy kérdés az volt, hogy az uralkodó megerősíti-e a felterjesztett névsort, s így megadja-e a lehetőséget arra, hogy Magyarország a törvényesség talaján állva szálljon szembe Jellačić betört hadaival?

A belpolitikai válság rendezése előfeltétele volt annak, hogy az ország megbirkózzon a másik, sokkal súlyosabb feladattal: a horvát inváziós hadsereg megállításával. Jellačić már a kezdet kezdetén egyértelművé tette, hogy nem a horvát-magyar viszályt rendezendő lépte át a Drávát. Csapatai nem horvát, hanem császári (fekete-sárga) zászlók alatt hatoltak be Magyarországra. A nem magyar kiegészítésű cs. kir. alakulatok értettek a jelzésből, s csatlakoztak a bán seregéhez.

A bán még az átkelés előtt felszólította a Magyarországon állomásozó idegen lovasezredeket, hogy csatlakozzanak seregéhez. Először, szeptember 16-án a 6. (Wrbna) könnyűlovasok egy osztálya, majd Marcalinál szeptember 19-én a 7. (Kress) könnyűlovasok egy osztálya és a 7. (Hardegg) vértesezred egésze csatlakozott a bánhoz. Ezekre Jellačićnak igencsak szüksége volt, hiszen eddig alig volt lovassága.

Teleki Ádám vezérőrnagy, a drávai magyar hadsereg parancsnoka kijelentette, hogy a Batthyány-kormány lemondása miatt jelenleg nincs törvényes hatóság az országban, tehát ő nem hajlandó szembeszállni Jellačić seregével. A helyzetet a magyar huszártisztek fellépése mentette meg. Küldöttségük felkereste Jellačićot, s kérte, hogy mutassa elő a Magyarország elleni támadásra vonatkozó uralkodói rendeletet. Mivel a bán ilyennel nem tudott szolgálni, kijelentették, hogy fegyverrel fogják útját állni. Bizonytalan volt azonban, sikerül-e ehhez elegendő erőt biztosítani.

A magyar kiegészítésű cs. kir. alakulatok és a nyár folyamán felállított honvédzászlóaljak többsége ugyanis a Délvidéken harcolt a szerb fölkelők ellen. A népfelkelés és a nemzetőrség erői csak kiegészítő szerepet tölthetett be mellette. Batthyány és munkatársai megfeszített szervezőmunkájának köszönhetően azonban szeptember végén a magyar hadsereg a siker reményében vehette fel a harcot. Részint azért, mert az augusztus-szeptember fordulóján szervezni kezdett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak nagy részét a dunántúli táborba irányították; részint azért, mert a még a nyár folyamán megkezdett alakulatcserék következtében több sorezredi zászlóalj, illetve huszárezredi század érkezett haza Galíciából, Ausztriából, Cseh- és Morvaországból.

A tisztikar hűségét biztosítandó, Batthyány elérte, hogy István nádor vállalja el a magyar sereg parancsnokságát. A nádor megpróbált érintkezésbe lépni a bánnal, de az nem volt hajlandó megjelenni a tárgyalások színhelyéül szolgáló Kisfaludy gőzös fedélzetén. A nádor látta, hogy Jellačić még azt is megengedheti magának, hogy így megalázzon egy cs. kir. főherceget! Ezért elhagyta a tábort, visszatért Pestre, majd Bécsbe távozott.

Csány László már a horvát betörés után népfelkelést rendelt el a fenyegetett megyékben, s ezt Batthyány szeptember 19-én az egész Dunántúlra kiterjesztette. A népfelkelés aktivizálódásában komoly szerepet játszott az a tény, hogy a betörő horvát hadsereg tekintélyes része a határőrezredek második-harmadik vonalbeli alakulataiból került ki. Ezek nemcsak gyengébb harcértékű alakulatok voltak, mint e határőrezredek Itáliában harcoló zászlóaljai, hanem Magyarország határát átlépve, azonnal rablásba kezdtek. Pusztításaik ugyan nem voltak mérhetők a délvidéki szerb fölkelők által elkövetett kegyetlenségekhez, de dúlásaikkal így is rengeteg keserűséget okoztak a dunántúli föld népének.


Jellačić tábora a Balatonnál

Érthető tehát, hogy Batthyány népfelkelési felhívása komoly visszhangra talált. Maga a bán sem számolt ezzel. Tíz nappal azután, hogy a horvát csapatok átlépték Drávát, gyakorlatilag megszakadt az összeköttetés a hadsereg és hátországa között. A zalai és somogyi nemzetőrök, népfelkelők és önkéntesek több száz, élelmiszert és felszerelést szállító szekeret fogtak el, s a hátrahagyott horvát csapatok Nagykanizsán túlra már nem merészkedtek. Egy rajtaütés során a magyarok kezére került a bán postájának jelenős része. Az elfogott levelekből – amelyek egy részét a hivatalos lapban közzé is tették – feketén-fehéren kiderült, hogy Jellačićot szoros kapcsolatok fűzik az osztrák kormányzathoz, s hogy Theodor Baillet de Latour cs. kir. hadügyminiszter a bán legtevékenyebb támogatói közé tartozik.

Hermann Róbert

Josip Jellačić báró, horvát bán
Teleki Ádám gróf
Csány László királyi biztos
A horvát csapatok átkelnek a Dráván Varasdnál 1848. szeptember 11-én
Jellačić és István nádor meghiúsult találkozója Balatonszemesnél
Jellačić tábora a Balatonnál
Címkék