A pákozdi csata történetének kérdései I. - Források

Prof. Dr. Hermann Róbert, DSc történész, az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc időszakának neves kutatója Facebook-oldalán több részletre bontva osztja meg az 1848. szeptember 29-i pákozd-sukorói csatával kapcsolatos eddigi kutatásai eredményeit. Engedélyt kaptunk tőle az írások utánközlésére, melyek közül az első, a témával kapcsolatban elérhető forrásokat bemutató rész a következőkben olvasható: 

„Ez volt az első nap, mely a körülményekhez mérve teljesen kielégítő, részint mert meggyőzött bennünket, hogy a seregekre bízvást lehet számolni, és azok tisztikarára, részint mert valamint a mi seregünknek a szerencsés eredmény morális erejét nevezetesen felemelte, úgy lehangolta büszke magabízottságát az ellenségnek”

– írta 1848. szeptember 29-én, közvetlenül az aznapi csata után Csány László, a dunántúli magyar haderő kormánybiztosa a végrehajtó hatalmat gyakorló Honvédelmi Bizottmánynak. Hasonlóan értékelte az eseményeket a nemzetgyűlés képviselőháza által kiküldött három biztos, Luzsénszky Pál báró, Bónis Sámuel és Asztalos Pál is:

„Egyébiránt, aggodalmaink, ha lehettek volna is eddig, a tegnapi nap által eloszlattattak, mindenki megtette kötelességét a vezértől kezdve az utolsó emberig, minden különbség nélkül. Szeptember 29-e kiszámíthatatlan következésű nap; e csata döntött hazánk sorsa felett, nemzeti önállásunk első alapköve tegnap tétetett le, az elestek vérével erősítve, minden ármány és viharok ellen.”

Mitől vált ilyen jelentőségűvé ez a csata, amely 1848. szeptember 29-én reggel 9 és délután 3 óra között a Velencei-tó északi partján, a Pákozd – Sukoró – Pátka háromszögben lezajlott?

A pákozdi csata egyike a magyar történelem legtöbbet emlegetett összecsapásainak, amiben kétségkívül szerepe volt annak a ténynek, hogy 1951–1991 között e csata évfordulója volt a Magyar Néphadsereg, majd a Fegyveres Erők, végül a Magyar Honvédség napja.

Ugyanakkor történészi szakmai feldolgozására viszonylag későn, több mint száz évvel az események után történtek meg az első kísérletek. A csatáról szóló magyar hadijelentés ugyan már 1848 októberében napvilágot látott a hivatalos Közlöny hasábjain (csinos leiterjakabokkal), s a többi lapban is jelent meg egy-két szemtanúi beszámoló a történtekről, de a másik oldal dokumentumai, így például Jellačić hadijelentései hosszú időre kéziratban maradtak. Miután a csata – minden utólagos császári/osztrák bűvészkedés dacára – magyar sikerrel zárult, nem készült róla hivatalos cs. kir. összefoglaló munka sem; nem úgy, mint az 1848–1849 téli, illetve az 1849 nyári hadjáratról.

Fontos források lehetnének a részt vevő alakulatok ezredtörténetei – csakhogy a csatában részt vevő cs. kir. alakulatok döntő többsége határőregység volt – ezek közül viszont csak egyetlen ezredről készült részletes alakulattörténeti összefoglaló. A lovassági csapatok ezredtörténeteit ugyan többnyire megírták, de miután a cs. kir. lovassági támadás összeomlott a magyar tüzérség csapásaitól, ezekből a munkákból is csupán e tényt regisztrálhatjuk.

A magyar oldalon számos visszaemlékezés örökítette meg a csatát, bár ezek nagyobb részét olyanok írták, akik nem vettek részt a konkrét összecsapásban. Vannak persze kivételek: Perczel Miklós, Andrássy Gyula, Asserman Ferenc vagy Ivánka Imre memoárjai igen jól használhatók.

Az első magyar összefoglaló Klapka György vezérőrnagy 1851-ben, Lipcsében meg-jelent kétkötetes munkájában látott napvilágot. Klapka azonban nem volt szemtanúja a történteknek, leírása rövid, felszínes és pontatlan; tőle származik az a hosszan vándorló tévedés is, mintha a magyar balszárny a Velencei tó északi partján állt volna fel. Nagyjából őt követte Irányi Dániel és Charles-Louis Chassin francia nyelvű összefoglalója, Wilhelm Rüstow, a svájci hadtörténész németül, majd magyar fordításban napvilágot látott munkája. Horváth Mihály nagy műve is Klapka nyomán indult el; igaz, Horváth Móga hadijelentését is használta. Szeremlei Samu a csata rövid leírása mellett rövid bibliográfiát is adott annak forrásairól.

A későbbi magyar összefoglalók írói közül Gelich Rikhárd már használta a 60. gyalogezred történetét, illetve Ivánka Imre 1881-ben megjelent emlékiratát. Teljesen zavaros leírást adott Rónai Horváth Jenő két összefoglalója: a csatában jelen nem lévő Karl Vincenz Hartliebot tette meg a horvát balszárny, s a horvát balszárnyat vezénylő Johann Kempen von Fichtenstammot a jobbszárny vezérének. Klapka, Rüstow és Horváth verziójához tért vissza Breit József háromkötetes összefoglalója.

Az ezzel egy időben Gracza György tollából megjelent nagyszabású ponyva néhány romantikus hangvételű általánosság mellett megelégedett Móga hadijelentésének közlésével. Gyakorlatilag egyetlen mondatban foglalta össze a csata történetét a millenniumi reprezentatív összefoglaló szerzője, Márki Sándor – ugyanakkor nála tűnik fel először az 1792. szeptember 20-i valmy-i francia győzelemmel kapcsolatos párhuzam.

Üdítően kiemelkedik a semmitmondó és pontatlan leírások sorából Károly János Fejér megye történetéről írott monográfiájának vonatkozó része: úgy tűnik, ő volt az egyetlen, aki az addigi szerzők közül nemcsak közölte, de el is olvasta Móga hadijelentését.

A két világháború közötti hadtörténetírás semmi érdemit nem produkált a csata történetéről, holott ekkor a bécsi Kriegsarchiv anyaga már hozzáférhetőé vált. A korszak reprezentatív, két különböző címen is megjelent hadtörténeti összefoglalójában (A magyar katonai vitézségének ezer éve / A magyar katona. Vitézségünk ezer éve) közölt csatatérképen szinte minden adat téves, a csataleírás pedig Rónai Horváth Jenőét követi. Noha ebben az időszakban Breit József összefoglalója ismét megjelent, az idősödő tábornok szövegén semmilyen érdemi változás nem történt.

Az 1948. évi centenárium alkalmából Ajtay Endre a Magyar Honvédség lapjában, A Honvéd-ban publikált egy hosszabb cikket, majd Borus József a Katonai Figyelő hasábjain írta meg a csata krónikáját.

Varga János az 1848. őszi népfelkelő és gerillaharcokról írott monográfiájában több, addig kiadatlan okmányt, illetve a korabeli sajtóban megjelent tudósítást használt fel, emellett ő volt az, aki elsőként hasznosította a VII. hadtest utólagos hadműveleti naplójának a csatára vonatkozó részét. Néhány év múlva ez a részlet meg is jelent a magyar hadtörténeti szöveggyűjteményben, s ennek alapján dolgozta fel a magyar jobbszárny harcát Márkus László is, Guyon Richárdról szóló életrajzában.

Az első igazi szaktanulmányt Jenei Károly tette közzé a Fejér Megyei Szemle hasábjain. Jenei feldolgozta a hozzáférhető magyar sajtótudósításokat, kiadott leveleket, em-lékirat- és naplóirodalmat, de a csata történetét alapvetően a VII. hadtest utólagos had-műveleti naplója alapján beszélte el. Nagyjából ezt a forrásbázist hasznosította Erdős Ferenc Fejér megye 1848–1849-es történetét feldolgozó nagyszabású tanulmánya, majd ennek alapján készült kismonográfiája.

Inkább csak pontatlanságai miatt érdemel említést Nemeskürty István műve (Kik érted haltak, szent Világszabadság); Kiss Ernő ezredest teszti meg a magyar balszárny parancsnokának, s teljes egészében elfeledkezik a honvédtüzérség szerepéről.

A Batthyány-kormány sikeres hadseregszervező munkájának eredményeként tárgyalta a csatát Urbán Aladár népszerű összefoglaló munkája, amely ismét felhívta a figyelmet arra, hogy Pákozd jelentősége a magyar szabadságharc szempontjából ugyanaz volt, mint Valmyé a francia forradalom szempontjából. Urbán egy angol nyelvű tanulmányában is használta a Valmy-Pákozd párhuzamot. A Magyarország hadtörténete vonatkozó részét Bona Gábor írta; ez is nagyjából e forrásokat használta.

A másik oldalon készült összefoglalók sokkal szerényebb igényűek. A már említett ezredtörténeti munkák mellett egyedül Joseph Neustaedter vezérőrnagynak, a horvát balszárny egyik dandárparancsnokának kései, s csak 1942-ben (!) napvilágot látott emlékirata foglalkozott nagyobb terjedelemben a csatával.

A különböző Jellačić-életrajzok eléggé szerény terjedelmet szenteltek csak a csata történetének, s legfeljebb arra tettek tétova kísérletet, hogy bebizonyítsák: a csata döntetlenül ért véget. A centenáriumra megjelent osztrák összefoglaló is alapvetően Klapka és Rüstow elbeszélését követte.

Jelentősen bővítette a forrásanyagot a grazi horvát–osztrák történész, Ferdinand (Fredro) Hauptmann 1975-ben publikált kétkötetes munkája Jellačić magyarországi hadjáratáról. Ennek első kötetében szisztematikus feldolgozását adta az 1848 márciusától 1848. október végéig terjedő eseménysornak (osztrák, horvát és magyar források alapján), s ami sokkal becsesebb, közreadta Jellačić két segédtisztjének, Franz Hermann Dahlen főhadnagynak és Wilhelm Hompesch őrnagynak a naplóit, illetve a horvát-szlavón haderő utólagos hadműveleti naplóját.

1995-ben Lenkefi Ferenc fordításában végre napvilágot látott a VII. hadtest utólagos hadműveleti naplójának teljes és pontos magyar fordítása; a hozzá írott kísérő tanulmányomban pedig tisztáztam, hogy a hadműveleti napló inkább visszaemlékezésnek, mint elsődleges forrásnak tekinthető. Ugyanebben az évben publikálta Spira György a bán két hadijelentését a csatáról.

A 150. évfordulóra írott egyik tanulmányomban a magyar felállítást próbáltam rekonstruálni, s az azóta megjelent különböző tudományos és népszerűsítő munkáimban pedig már mindkét fél forrásanyagát igyekeztem bevonni a vizsgálatba.

Szintén a 150. évfordulóra jelent meg Demeter Zsófia kötete, amely közreadta a csatára vonatkozó legfontosabb magyar elbeszélő források szövegét is.

A pákozdi csata egyike a szabadságharc legjobban dokumentált összecsapásainak, noha elsődleges forrás (hadijelentés, magánlevél) viszonylag kevesebb ismert róla, mint a későbbi nagy összecsapásokról. Jelen sorozatban az ismert magyar és osztrák/horvát források alapján kísérlem meg rekonstruálni a csata történetét; fenntartva természetesen annak lehetőségét, hogy a zágrábi levéltári anyagból még újabb részletekre derülhet fény.

Hermann Róbert

Georg Klapka (Klapka György): Der Nationalkrieg in Ungarn und Siebürgen in den Jahren 1848 und 1849
Wilhelm Rüstow: Az 1848-1849-diki magyar hadjárat története
Gelich Rikhárd: Magyarország függetlenségi harcza 1848-49-ben
Borus József (szerk.): Magyarország hadtörténete I.
Bona Gábor (szerk.): A ​szabadságharc katonai története – Pákozdtól Világosig, 1848–1849
Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem
Dercsényi Balázs: Pákozd 1848. szeptember 29.
Címkék