A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…

A Pákozdi Csata emléke előtt immár 22 éve tiszteleg a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség közössége. Az úttörők a Mátyásföldi Ferdinand Huszárok voltak Serf András hagyományőrző huszárőrnagy vezetésével, akik Küry László nagyvállalkozó hathatós anyagi támogatásával maguk kezdték feleleveníteni 1996 őszén a csata eseményeit. Azt, hogy a Pákozdi győzelem  ismét a nagyközönség érdeklődésének fókuszába kerülhetett bizony nekik köszönhető. Hagyományőrző közösségünk tisztelettel és elismeréssel gondol vissza az úttörő bajtársak értékes munkájára.      

A következő években, 1999-re már a Fehérvári huszár bajtársaink agilis szervező munkájának is köszönhetően, szinte az egész huszár és gyalogos hagyományőrző társadalom összefogásával nagyszabású csatajátékká nőtte ki magát az esemény. A 150. évforduló alkalmával Novák Ferenc Kossuth díjas, érdemes művész rendezésében a Honvéd Együttes, valamint a fehérvári és dunaújvárosi néptáncegyüttesek közreműködésével rendkívül mozgalmas zenés, dramatikus játék keretében zajlottak több mint 200 hagyományőrzőnk részvételével az események. Talán ekkor tekintették meg legtöbben – közel húszezer látogatót számláltak szakértőink – a rendkívül látványos katonai hagyományőrző rendezvényt.

Ekkor már a székesfehérvári Honvédség és társadalom baráti kör valamint a Fehérvári Huszárok Egyesülete vette kézbe az események sorsát és azóta minden esztendő szeptember végén megrendezésre került a Pákozdi Csata rendezvény. Az elmúlt években a katonai hagyományőrzők – az időközben létrehozott nagyszerű Katonai Emlékpark – amelynek munkája eredményeképpen a helyszínt hivatalosan Történelmi Emlékhellyé nyilvánították – Honvéd Fesztivál című egész héten át tartó eseménysorozatának részeként, mondhatni csúcseseményeként mutatják be a csatajeleneteket. 

A Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulóját országszerte számtalan rendezvény ünnepli tiszteletadásokkal, emlékműsorokkal, katonai hagyományőrző rendezvényekkel. Szeptember 29-én alighanem az  eseménysorozat csúcspontjához érkezünk.

A korabeli pákozdi események, a nyertes csata az 1848/49 évi Szabadságharcunk, függetlenségünk kivívásáért indított küzdelmünk kezdetének számítanak.

A 150. évforduló óta ez lesz a legnagyobb szabású csatajáték.  Szerencsénkre a Sors segítségünkre sietett! A Honvédelmi Minisztérium valamint a HTBK és a KEMPP támogatása mellett új és jelentős támogatót találtunk az Esztrád Színház Közhasznú Egyesület „személyében”, amelynek igazgatója, Bezzegh Zoltán – elismerve hagyományőrzőink áldozatos munkáját – jelentős anyagi támogatással segíti az események megvalósítását.

Előző közös munkánk sikerének természetes következménye, hogy ez évben Koltay Gábor rendezésében, kiváló előadó művészek bevonásával, dramatikus zenés játék keretében idézzük meg a nagyszerű történelmi pillanatokat.  A közel 300 gyalogos, tüzér és huszár hagyományőrzőnk izgalommal várja ez eddigiekhez képest –sajnos- szokatlan szakmai instrukciókat, a rendezést magát, bízva a kirobbanó sikerben és a közös szakmai jövendőben. Nyilván új szituáció lesz ez a rendezőnek magának is, hiszen a saját felszerelésük, ruházatuk, fegyverzetük birtokában, megfelelő kiképzettséggel rendelkező hagyományőrző bajtársaink, színházi értelemben azért talán kicsit gyakorlatlanok. Azonban teljes szívvel és odaadással készülnek az év legjelentősebb megmozdulására. De nehogy megfeledkezzünk a gyerekekről!

Közel háromszáz kis nemzetőr segíti majd győzelemre a magyar honvédeket a csatajáték végén, amikor is az immár lelátókkal is ellátott nézősereg remélhetőleg vastapssal jutalmazza majd e rendhagyó „hagyományőrző színházi” kísérletet.

2018. szeptember 6. Kerepesen

Székely Tibor, hagyományőrző huszár ezredes,
a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke

A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…
A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…
A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…
A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…
A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…
A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…
A „Pákozdi Csata”, a reményt adó küzdelem megemlékezése elé…
Címkék