Nemzeti vágta 2009.

Az utóbbi években mindig akad egy-egy olyan esemény, ahol a széles közönség előtt mutathatjuk be, hol is tart a katonai hagyományőrzés. Nemzeti Vágta Budapest és az egész ország előtt adott lehetőséget erre.

Sikerült testközelbe hozni a történelmet, és ami talán még fontosabb, újabb híveket, s bajtársakat toborozni. Nem mindennapos sikerként értékelhetjük, hogy a huszártáborban telt ház előtt mutatott be a Szegedi 3. Honvédzászlóalj a korabeli harcászatból részleteket. A lovasok bemelegítését nyílt színi taps kísérte. Vajon, hány látogató kapott kedvet, hogy valamikor ő is kipróbálja, milyen a ló hátán, esetleg megfeszíteni őseink félelmetes fegyverét, az íjat? Jellemzi az érdeklődést az is, hogy az első kétnapi esőzés ellenére is szép számmal látogatták a rendezvényt.

A huszárok derekasan helyt álltak mind versennyel kapcsolatos kötelezettségek tekintetében, mind a történelmi bemutatókon. Az utóbbi idők intenzív gyakorlása meghozta gyümölcsét. Nem csupán a huszár látványa maga, hanem a produkció is lebilincselő volt. Gyalogságunk és tüzérségünk szó szerint megszenvedte az időjárást. A felázott pálya sarából bőven kijutott nekik.

Jelen sorok írója számára mindenképp a Kassi Lajos által vezetett honfoglaló lovasíjászok jelentették a legnagyobb élményt. Az általa alapított sportág teljes joggal megállja helyét a világon bárhol. Harcművészeten és hagyományokon alapuló világa bármikor felveszi a versenyt a távol-keleti küzdősportokkal. Remélhetőleg hivatalos sporttá válása esetén is megőrzi ősi frissességét.

A Horvát György vezette kun lovasok részvételének idén különleges aktualitást ad, hogy 2009-ben van a 770. évfordulója, hogy IV. Béla királyunk befogadta Kötöny kun királyt, s népét. Az évforduló megünneplésével kapcsolatos híreket a Magyar Huszár oldalon kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.
Hét vezérünk büszkén tekinthetett utódaira, kik a vágta pályáján két nap alatt három ízben is az ősi dobok mellbevágó hangjára idézték fel honfoglalásunk korát, hangulatát, bemutatva eleink harci tudományát osztatlan sikert aratva. Az ember szinte égett a vágytól, hogy kantárt elengedve velük vágtasson.

A továbbiakban meséljen képes összeállításunk!

Szöveg és fotó: Dessewffy Zsolt

CsatolmányMéret
PDF ikon Nemzeti vágta 2009.6.26 MB
Nemzeti vágta 2009. (fotó:  Dessewffy Zsolt)
Címkék