In memoriam Horváth György

Vannak az évszakoknak olyan napjai, amelyek valamely névhez kapcsolódóan jelentősebbek a többinél. Ilyen tavasszal Szent György napja, amely a pásztoroknál a kihajtás kezdete, a gazdák ekkor egyeztek meg a számadóval, és kezdetét vette a hosszú külső legeltetési időszak.

A jeles nap kapcsolódik sárkányölő Szent György alakjához is, mint a gonosz ellen győzedelmes vitézéhez. És ilyenkor köszöntik fel a rokonok, barátok, ismerősök a Györgyöket, kívánnak nekik minden jót, és persze isznak az egészségükre…

Nekem felvillan egy negyed évszázaddal ezelőtti kép, az országos minősítő szervezet vezetőjeként belépek egy nagykunsági tanyába, hogy a telep lovaséletét felmérjem. Már a bejáratnál elém jött a gazda, jellegzetes kun arc, egyenes tekintet, határozott, de barátságos fogadtatás, amint kézfogásra nyújtja a kezét: „Horváth György vagyok.”

Azóta vagyunk barátok, bajtársak. Írom ezt jelen időben, holott Gyuri már hosszú hónapok óta az égi mezőkön vágtázik Kapos nyergében, hogy újra együtt legyen szeretett lovával.

Nyolc hónap semmi az életből, mégis hosszúnak tűnik, mert elment valaki, értelmetlenül korán, ereje teljében és hiánya nem szűnik. Hiányzik a családjának, hiányzik a hagyományőrző bajtársaknak, és mindenkinek, aki közelebbről ismerte és szerette.

Éppen húsz éve alapította meg a Nagykun Nádor Huszár Bandériumot, amely a térség meghatározó szervezete lett, de aktív szerepet vállalt a lovas íjászat népszerűsítésében is. Csapatával részt vett számos országos, sőt, nemzetközi rendezvényen, így a IV. és V. Nemzeti Lovas Fesztiválon, a III. Lovas Világtalálkozón Szarvason. 2009-ben, a kunok bejövetelének 770 éves évfordulója alkalmából rendezett Kun Történelmi Emlékmeneten 10 nap alatt közel 600 km-t tettek meg lóháton az egykori útvonalon a Radnai-hágótól a karcagi Kun Emlékhelyig. Elismerésül a Miniszterelnöki Hivatal 2010-ben, a Hősök Napján huszár szobrot adományozott a bandériumnak. Ugyanebben az évben Horváth György a magyar katonai hagyományok ápolásáért nyújtott kiemelkedő teljesítményéért a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség Arany Érdemkeresztjét vehette át. 2007-től a Szövetség alelnöke, és a Tanácsadó Testület tagja.

Egy ember, aki tanyáján életmódként folytatta a hagyományőrzést. Huszárság, íjászat, lovak, őshonos magyar szürke marha, komondor mellett galambokat is tenyésztett, ebben a szakmában is tekintélynek számított. Évente rendezett fogathajtó versenyeket, lovas táborokat, miközben tanított is Kenderesen. Reméljük, hogy munkáját családja folytatni fogja.

Emlékezzünk hát Szent György napján Horváth Györgyre, Gyurira, barátunkra, bajtársunkra, aki ha elment is, örökre velünk marad!

2021. április 24.

v.Győrffy-Villám András

Horváth György miniszteri kitüntetést vesz át a Szövetség 20 éves évfordulóján