Megjelentek a HM Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály 2019. évi pályázati felhívásai

A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály nyílt pályázatot hirdet a honvédelem érdekében tevékenykedő katonai hagyományőrző szervezetek pályázati támogatására (pályázati kód: HM KTKF HAGY-2019). Benyújtási határidő: 2019. május 15. 23:59.

A pályázat célja a honvédelem ügyét – a trianoni békediktátum 100., valamint a II. világháború befejezésének 75. évfordulóján tartott 2020. évi rendezvényekre való felkészülés által – népszerűsítő katonai hagyományőrző tevékenység támogatása. A támogatható tevékenységek közé tartozik a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló rendezvényeken viselt, használt, a magyar hadtörténelem előzőekben meghatározott korszakaira, kizárólag a reguláris haderőkre jellemző, azt hitelesen, szabályosan megjelenítő egyenruhák, szerelvények, fegyverek és fegyvermásolatok (a továbbiakban együtt: cikkek) beszerzése, készíttetése, javíttatása, melyet az adott történelmi időszakban, a hátországban, díszben viseltek, használtak.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok (kiírás, kitöltési útmutató, adatlap, a HM hagyományőrzésre vonatkozó stratégiája) a kormányzati portálról, közvetlenül erről a hivatkozásról tölthető le.

A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjának pályázati támogatására (pályázati kód: HM KTKF KULT-2019). Benyújtási határidő: 2019. május 15. 23:59.

A pályázat célja a honvédelmi eszmét, valamint a katonai hivatást népszerűsítő közéleti rendezvények, programok támogatása az alábbi témakörök valamelyikében – Rákóczi-emlékév, 50 éves a NATO – Magyarország 20 éve a NATO-ban és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának alkalmából szervezett rendezvények. A támogatható tevékenységek közé tartozik hazafias honvédelmi neveléssel, a katonai történelmi-történeti hagyományokkal kapcsolatos, valamint a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítését szolgáló saját szervezésű rendezvények, rendezvénysorozat szervezése, lebonyolítása.

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok (kiírás, kitöltési útmutató, adatlap) a kormányzati portálról, közvetlenül erről a hivatkozásról tölthető le.

Címkék