Március 15. a Budai Várban

Idén március 15-én is nagyon változatos programok várták az érdeklődőket a Budai Várban, melyekből számos katonai hagyományőrző egyesület vette ki a részét. A következőkben erről olvashatnak rövid beszámolót.

A "VÉRTES" Egyesület a Magyarság Házában töltötte a napot. Kora délelőttől estig tartottak történelmi játszóházat a roppant impozáns épületben, ahol a gyerekek szablyavívással, szuronyos-puskás alaki kiképzéssel, patkófényesítéssel, zászló őrséggel és "lópatkolással" tölthették idejüket, illetve felpróbálhatták a huszárok ruháit és kipróbálhatták fegyvereiket is.

A Forradalmi Forgatag rendezvény idén is hatalmas tömeget vonzott a Hadtörténeti Múzeumba 10 és 18 óra között. A családi napon a múzeumba a belépés díjtalan volt és rengeteg programmal várták az érdeklődőket: az 1848/49-es szabadságharc hagyományőrzői mellett a Honvéd Néptáncegyüttes táncháza, a Magyar Szablyavívó Iskola bemutatói, játszóházak, kézműves foglakozások, ólomkatona öntés és még sok érdekes családbarát program várta a gyermekeket.

Az igazi látványosság azonban a 48-as huszárság, gyalogság és tüzérség bemutatói voltak. A "Budai 2-ik Honvédzászlóalj" hagyományát őrző budakeszi honvédek óránként bemutatót tartottak elöltöltős puskáikból leadott sortüzekkel és kis csatabemutatókkal, ahol szuronnyal csaptak össze a 32. Cs. Kir. Gyalogezred hagyományát őrző "császári ellenséggel". A látványos mini ütközetekben az egymásra irányzott sortüzek után "elesettek" is voltak, amely a gyerekeknek külön élmény volt. A honvédcsapat többször őrjáratra is vonult a várban, a dobszóra sokan felfigyeltek, kisgyerekek álltak be utánuk menetelni. Görgei Artúr honvédtábornok lovas szobránál és a Honvéd Emlékműnél megálltak és fegyverrel tisztelegtek. 

Az "1-ső hat fontos gyalog üteg" hagyományát őrző budakeszi tüzércsapat Gábor Áron hatfontos ágyújának kétharmados másával óránként lőtt a Kapisztrán téren, a nézősereg nagy tapssal köszönte meg a hatalmas durranásokat. A huszárság képviseletében a Cs. Kir. 11. Határőr Huszárezredet megjelenítő Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztálya huszár hagyományőrzői mutatták be a gyerekeknek a huszáréletet, a szablya használatát. 

11:30-kor hagyományőrző huszárok menete indult a Nemzeti Múzeumtól a Lánchídon át a Clark Ádám térig. Onnan félórás váltásokban "őrjáratok" indultak a Hunyadi János szoborhoz, ahol gyerekek és felnőttek ismerkedhettek, beszélgethettek a huszárokkal. Ezen az Isaszegi Szent Márton Lovas Hagyományőrző Egyesület, a Mogyoródi Sándor-huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesülete és a Szent László Völgye Lovas Hagyományőrző Egyesület (Martonvásár) huszárjai vettek részt.

Március 15. a Budai Várban (fotó: "VÉRTES" Egyesület)

Március 15. a Budai Várban (fotó: Pető István)

Március 15. a Budai Várban (fotó: Berlinger Dorottya)

Címkék