A II. világháborús harcok befejezésére emlékeztünk a Nyitra partján

2017. április 1-én a Nyitra parti nagyváros, Érsekújvár adott otthont a II. világháború helyi történéseinek felidézésére. A három napos program fénypontja a hadijáték bemutató volt, amelyre szombat délután 14 órakor került sor. A Nyirai Hadtörténeti Klub meghívására a Soproni Történelmi Baráti Kör és a Jászkun bakák is meghívást kaptak, így a magyar királyi Honvédség hagyományőrzői komoly erőkkel érkeztek a helyszínre.

Az eligazítás közben hamar kiderült, hogy itt csak a tisztes helytállás lesz a feladatunk, hiszen a szovjet erők teljesen bekerítették, majd szívós harc után felmorzsolták a védelmet. A Nyitra jobb partját eleve birtokló szovjetek, kihasználván a tüzérségük óriási fölényét, valamint a légierejük folyamatos bombázását és géppuskázását rejtve átkeltek a folyón, és harapófogóba fogták a mitsem sejtő védelmet. A sok technikai eszközt is felvonultató hadijátékon ismét jól helytálltunk, amit a nagyszámú közönség nagy tapssal jutalmazott. A „csata” végén sokan odajöttek hozzánk és nem egy esetben elhangzott az is, hogy van otthon olyan kép, amin a nagyapán ilyen ruha van mint magukon, csinálhatunk közös fényképet?   

Köszönet a jó programért a KVH Nyitra egyesületnek, és a többi hagyományőrző csapatnak aki ott voltak.

U Gy

Kép: Takács Dóra

A II. világháborús harcok befejezésére emlékeztünk a Nyitra partján (fotó: Takács Dóra)
A II. világháborús harcok befejezésére emlékeztünk a Nyitra partján (fotó: Takács Dóra)
A II. világháborús harcok befejezésére emlékeztünk a Nyitra partján (fotó: Takács Dóra)
Címkék