Huszáros március Somogyban

Minden év márciusában megmozdul a szív, a lélek lassan ünnepi ruhát ölt. A hagyományőrzők újrabokszolják csizmáikat, csinosítják a dolmányt, a mentét, élesítik a szablyákat, tisztítják a puskákat. Legnagyobb nemzeti ünnepünkhöz készülődnek, arra a napra, ami betetőzte a Reformkor negyedévszázados küzdelmeit, a modern Magyarország születését. Emlékezünk e napokra, s arra, hogy készek voltak e vívmányokat megvédelmezni őseink.

De motivációjuk nem csak a főhajtás, a jövőnemzedékeinek is át kívánják adni közös örökségünket. Átadni azt, ami a tarka egyenruhák, puskák, szablyák és ágyúk mögött rejlik: a honszeretetet. Felébreszteni azt a különös vonzalmat, amelyet eleink s magunk is éreztek és érzünk a táj iránt. Hogy a kokárdát ne csak egy napra és kívülre, hanem minden nap és főképp: szívünkbe tűzzük.

Nincsen ez másképp Somogyországban sem. Az óvodák és tanintézmények ajtói kinyílnak és két hamuszürke csákós huszár lép be rajtuk. „A Hazáért és a szabadságért előre!” szól köszöntésük a csillogó szemű, kissé megszeppent hallgatóságnak. S a nagyobbak ekkor bátran válaszolnak reá:„Rendületlenül!” Ezzel meg is kezdődik a Somogyi Huszárok rövidke vitézlő oskolája.

A gyerekek megtanulnak olyan szép kifejezéseket, mint a rosetta, a vállszíjas kartus, a kösöntyű, tarsoly, paszomány, sújtás. Megismerik, mikor volt jó dolga a huszárnak, hogy az a „kard” valójában szablya, hogy az a tarisznya tulajdonképpen tarsoly.

A legszebb felelősség, hogy hitelesen ismerkedjen meg a legifjabb nemzedék Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Jókai Mór és Noszlopy Gáspár nevével. De igazán akkor vannak elemükben, mikor szóba kerülnek a hideg és tűzfegyverek. Hatástalanított elöltöltős pisztolyunk elméleti használatánál legalább akkora csend és fegyelem uralkodik, mint amikor a szablya részeiről beszélünk, és mutatunk be vívást a legendás hat vágás alapján.

Nagy élményeik közé tartozik a gyerekeknek, amikor felügyeletünk mellett erőpróbát tartunk, vagyis ki tudja a szablyát szabályosan a leghosszabbideig tartani. Megtanulják, hogy a versenyben ők nem ellenségek, hanem ellenfelek és azt is, hogy egymás iránt tisztelettel viseltessenek, így a próba végeztével egymással kezet fogva térjenek vissza a helyükre.

Mindig elmondjuk, hogy 15-én fogják meg anyuka, apuka és testvérük kezét, és menjenek ki, hogy a város rendezvényén közösen ünnepeljenek. Azt, hogy találkozzunk a huszárkapitányból a legnagyobb magyarrá levő Széchenyi István, a lánglelkű Petőfi Sándor, és a kormányzó Kossuth Lajos szobrainál.

Amikor pedig az időnk eltelt, s el kell köszönnünk, érezzük, hogy marasztalnának még bennünket. Mikor el kell vonulnunk a közel 40 intézmény egyikébe, melyekbe hívtak, gyakorta nem üres kézzel távozunk.

Hisszük és tudjuk, hogy emlékezetükben megőrződik valami a napból, melyen találkoztunk velük. Ezért éri meg felvenni uniformisunk és tenni a dolgunkat… Rendületlenül!

Erőt, Tisztességet!

Bosnyák Dávid János
hő. huszár kornétás

Címkék