A huszár meg a lova

A huszár meg a lova szinte elválaszthatatlan, hűséges társa egymásnak. A kettejük között kialakult viszonytól függ a harc eredményessége, a győzelem vagy a vereség, sőt akár az életük is.

Tucatnyi példát ismerünk a történelemből, hogyan mentette meg a ló-lovasának vagy a huszár-a lovának az életét. Társak, sőt „bajtársak” lettek és sokat jelentettek egymásnak. Így válnak érthetővé azoknak a II. vh-t megjárt huszároknak a történetei, akiket még volt szerencsém időskorukban ismerni és megtisztelő barátságukat bírni. Hétköznapi természetességgel beszéltek háborúról, szenvedésről, halálról, de amikor a lovuk elvesztése, pusztulása került szóba, akkor elfátyolosodó szemeket és elcsukló hangot láttam és hallottam.

Nemrégiben nekem is át kellett élnem ezt az érzést. Az éjszaka közepén, 250 km távolságból, telefonon kellett döntenem a társam életéről. Arról, hogy elaltassák-e véget vetve ezzel a további kilátástalan szenvedésének. A Dajka ló sorsáról, életéről döntöttem, akivel 20 éven át együtt szolgáltunk. A Huszárszövetségben, a Nemzeti Lovas Díszegységben, a Gödöllői Királyi Kastélyban, a Hídember című filmben, a Nemzeti Vágtán és több száz huszár rendezvényen, csatabemutatón, karusszelen, díszszemlén.

Akivel bejártam fél Európát Prágától Krakkón, Ljubljanán és Bécsen át Bad Ischl-ig. Akinek a hátán ülve átlovagoltam Berlinben a Brandenburgi Kapu alatt és aki balesetünk után megérdemelt „nyugdíjas éveit” töltötte egy kitűnő és lelkiismeretes lány gondoskodása mellett, csodálatos hegyvidéki környezetben. Azt hiszem, hogy sajátságos karaktere miatt nem nagyon van olyan hagyományőrző bajtársam, aki ne ismerte volna Dajkát, az „egygazdás” lovat. Húsz év alatt sok mindent megéltünk együtt és sokat tanultunk egymástól.

Róla kellett döntenem és be kell vallanom, hogy azoknak az érzéseknek az „ekevasai” még az én megkérgesedett férfi lelkemet is felszaggatták. Ez a sorsunk előbb vagy utóbb mindannyiunknak. Biztosan vagytok jónéhányan, akik már átéltetek hasonlót és vannak, akik esetleg ezután fogják.

A legfontosabb, hogy szeressétek lovaitokat és vigyázzatok rájuk, mert a végén csak ezek az emlékek maradnak, meg egy tincs a ló farkából.

Végezetül had’ idézzem azt a latin mondást, melyet Győrffy-Villám András bajtársam legutóbbi könyvének mottójául választott, mert ez kell, hogy leginkább jellemezze a lóhoz való viszonyunkat:

„OMNIS NOBILITAS AB EQUO”
„Minden nemesség a lótól származik”

Bajtársi üdvözlettel: Ézsiás Vencel h.ő. huszár őrnagy

 

A huszár meg a lova
A huszár meg a lova
A huszár meg a lova
Címkék