Felvidéki Hadjárat - Dél- és Észak-Komárom

2021-ben, augusztus 28-9-én a Felvidéki Hadjárat kétnapos rendezvényként, Dél- és Észak-Komáromban kerül megrendezésre, a két város közös hagyományőrző és kulturális programjait összekapcsolva. Az eseményre az 1848/49-es szabadságharc huszár, gyalogsági és tüzér hagyományőrző csapatai érkeznek Felvidékről, Székelyföldről és az Anyaországból. A program kiemelt elemei szombaton a Budai 2. Honvédzászlóalj korhű zászlószentelése tábori istentisztelet keretében és a csatabemutató a Monostori Erődben. Vasárnap a hagyományőrzők menete az Erzsébet-hídon át Észak-Komáromba, a Klapka-szoborhoz vezet, a koszorúzás után csatabemutatóval csatlakoznak a Komáromi Fesztivál programjához az Öregvárban. 

A katonai hagyományőrző résztvevők tervezett létszáma: 60-80 fő gyalogos, 20 lovas, 6 ágyú, 20 tüzér.

Az eseményre a Magyar Örökség díjas Szentegyházi Gyermekfilharmónia 140 fős székelyruhás ének- és zenekara is érkezik, szombati „huszáros” hangversenyén a Monostori Erőd Duna-bástyájában a szentegyházi huszárok és a honvéd hagyományőrzők is fellépnek, együtt énekelve a 48-as katonadalokat. A koncertet táncház és hosszantartó nótaest követ. Vasárnap a Gyermekfilharmónia ünnepi hangversenye szentmise után a Komáromi Jézus Szíve Katolikus Templomban tekinthető meg, majd a következő napokban Esztergomban, Tatán és Visegrádon is fellépnek.

A programot a Nemzeti Együttműködési Alap, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és a Monostori Erőd támogatják.

Szervezők:
Budakeszi Katonai Hagyományőrző Egyesület, Budakeszi, képviselője: Berlinger Gábor 
Felvidéki Huszár és Hagyományőrző Egyesület, Izsa (Szlovákia), képviselője: Tárnok István 
Finanszírozás: Bethlen Gábor Alapkezelő NEA pályázata

Felvidéki Hadjárat - Dél- és Észak-Komárom
Felvidéki Hadjárat - Dél- és Észak-Komárom
Felvidéki Hadjárat - Dél- és Észak-Komárom
Címkék