Fehérvári Huszárok Egyesülete

Fehérvári Huszárok Egyesülete

 A 1997. június 4-én, Seregélyesen alakult meg a Fehérvári Huszárok Egyesülete azzal a céllal, hogy a huszárság történelmi és kulturális értékeit bemutatja úgy szűkebb pátriájában, mint nemzetközi szinten. A ruházatban és korban az 1848. év szerinti 10. cs. és kir. huszárezred hagyományai ápolását határozta meg az alakuló közgyűlés. Annak az ezrednek a hagyományait kívánja tovább vinni, amely 1892-94 között állomásozott Székesfehérváron és így lettek „fehérvári huszárok” a 10. huszárezred katonái.

Az egyesületünk tevékenységével igyekszik bekapcsolódni a magyarság értékmegőrző és értékteremtő anyagi-szellemi, építkezésébe. A huszárélethez kapcsolódó ismeretek megszerzése és terjesztése, még élő hajdani huszárok felkutatása vagy az ember és ló ősi, de csaknem elmúlt kapcsolatának felkarolása éppúgy cselekvési programunk részét képezi, mint az egyéb katonai hagyományőrző szervezetekkel történő kontaktus kiépítése.

A kitűzött céljainak megvalósításában fő támogatóink a Fejér Megyei Közgyűlés, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata. A hagyományőrző tevékenységünket az eltelt időszakban számos helyen bemutattuk és elvittük a „FEHÉRVÁRI HUSZÁROK” hírét határainkon innen és túl. Megfordultunk több külföldi rendezvényen pl.: Waterlooban, Máriazellben, Morauban, Párizsban Erdélyben. 2008-ban Limanowából hazalovagoltunk, hogy emléket állítsunk a 160. évvel korábban hazatért Vilmos huszároknak. Több éve járunk a felvidéki Tavaszi Hadjáratra. 2014-ben sikerült annyi anyagi támogatást összegyűjteni, hogy 7db 1868M egyenruhát tudtunk csináltatni ebben az egyenruhában vettünk részt a Limanowai emlékünnepségen az ütközet 100. évfordulóján. Ehhez az egyenruhához elkészítettük a nyeregtáskákat, lószerszámot és a zubbonyokat, szablyákat 2015-ben így már 8 fővel díszelegni tudunk az I. Világháborús rendezvényeken. Kiemelt rendezvényünk a Pákozdi csatáról való megemlékezés, amelyen aktívan tevékenykedünk és 1999 óta nem csak résztvevőként hanem a szervező, előkészítő, munkában is számítanak a szakmai munkánkra. A hagyományőrző csapatok meghívása velük való kapcsolattartás és mindennemű tevékenység végzése is a feladatunk. Minden év december 11-én a „Fehérvári Huszárok Napján” Székesfehérváron, a Városház téren koszorúzással egybekötötten megemlékezünk az 1914. december 8-12 között lezajlott Limanowai ütközetről amikor a lóról szállt huszárok megállították az orosz „gőzhengert”.

Megalakulás éve: 
1997
Alakulat-korszak: 
Alakulat: 
10. Vilmos Huszárezred
Fegyvernemek: 
Alakulat: 
10. Császári és királyi huszárezred
Fegyvernemek: 
Kapcsolat
Székhely: 
Jancsár u. 7. 3/15.
Székesfehérvár
8000
Magyarország
Email: 
fehervarihuszarok@outlook.hu
pali.csaba1@gmail.com
Telefon: 
+36-30-9946-726 (Ampli Ferenc)
+36-20-9648-542 (Páli Csaba )
+36-20-327-2996 (Endresz János )
Szerepvállalás
Nyilvános bemutató: 
Igen
Iskolai élő történelemóra: 
Igen
Filmforgatás: 
Igen
Csatolt dokumentumok: 
CsatolmányMéret
PDF ikon Állománytábla141.4 KB
Aktív tag

Lovasság

Ampli Ferenc

hő. huszár őrnagy
parancsnok

Ádám Barnabás

hő. huszár alezredes

Ampli Péter

hő. közhuszár

Árpásy Béla

hő. huszár hadnagy

Endresz János

hő. huszár kapitány
lovassági szemlélő

Falusi Tamás

hagyományőrző

Fésüs Tibor

hő. huszár őrmester
zászlóvivő

Győre József

hő. közhuszár

Klusóczki Imre

hagyományőrző
fogatos, hintós

Kripcsi-Szabó József

hagyományőrző

Páli Csaba

hő. huszár alezredes
számvevő

Szabó László

hő. huszár ezredes

Szarvas Tibor

hő. huszár őrmester
szállásmester

Valkár Csaba

hő. közhuszár